rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Nem károsította a japán nukleáris létesítményeket a földrengés


Japán

Nem károsította a japán nukleáris létesítményeket a földrengés

Erős földrengés rázta meg Japánt, a fővárostól nem messze. A műszerek 6,6-es magnitúdót mértek, de személyi sérülésekről és károkról egyelőre nem érkezett jelentés.

40 ezer háztartásban nem működik a közműszolgáltatás.

A földrengés helyi idő szerint délután 2 óra körül történt, a fő rengéseket több utórengés követte.

Az epicentrum Tottori prefektúra területén keletkezett, tíz kilométer mélyen a kőzetlemezben.

- Tartani lehet attól, hogy a későbbiekben esetleg összedőlnek olyan épületek, amik nem bírták ki a rengést, esetleg földcsuszamlások keletkeznek. Kérünk mindenkit, hogy ne tartózkodjon olyan helyen, ami nem biztonságos – mondta egy japán földrengés- és cunami-meteorológus, Gen Aoki.

Szakértők szerint a nukleáris létesítményekben nem keletkeztek károk a földrengés miatt.

A csernobili erőmű katasztrófája után 2011 óta Japán a második legveszélyeztetettebb nukleáris térség a világon.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Irak

Irak: az iszlamisták elterelő hadművelete Kirkuknál