rendkívüli hír

Tizenévesek az iraki seregben a dzsihadisták ellen

Szórólapokon figyelmeztetik Moszul lakóit a készülő ostromra.

Éppen ezt olvassa:

Tizenévesek az iraki seregben a dzsihadisták ellen

Betűméret Aa Aa

Szórólapok tízezreivel figyelmeztette az iraki hadsereg Moszul lakóit, hogy hamarosan megkezdik a dzsihadisták uralta város ostromát.

A lapokat repülőgépekről szórták le a civileknek szánt túlélési tanácsokkal. Közben olyan nyilatkozatok jelentek meg, hogy az iraki hadseregben tizenévesek is szolgálnak.

- Már csak a politikai parancsra várunk – mondta egy török napilap iraki tudósítója, Güngör Yavuzaslan. Hozzátette, hogy a feltételezések szerint még októberben, de akár egy héten belül megindulhatnak a magukat Iszlám Államnak nevező terroristák ellen. Arról is beszélt, hogy az iraki hadsereg katonái, illetve a szövetségi rendőrség emberei között tizenéves síita fiatalokat is látott, akik Bagdadból vagy Baszrából jöttek harcolni. Kérdés, hogy megőrzik-e hidegvérüket a szunnita többségű moszuli civilekkel szemben – fogalmazta meg kétségeit a török tudósító.

Moszul a legnagyobb város eddig, ahonnan a dzsihadisták kiűzésére készülnek.