rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Női nemiszerv-csonkítás az Egyesült Királyságban


insiders

Női nemiszerv-csonkítás az Egyesült Királyságban

ALL VIEWS

További hírek erről

Hetente száz női nemiszerv-csonkításos (Female Genital Mutilation, FMG) esetet jelentenek az Egyesült Királyság egészségügyi intézményei. A jelenség óriási problémákat okoz, és hiába számít bűncselekménynek harminc éve a kislányok megcsonkítása, a visszaszorítása mégis lassan halad.

- Erőszakkal lefogtak, a lábaimat szétfeszítették és egy éles vágást éreztem a lábam között. Akkor azt sem tudtam, mi volt az, amit kivágtak, csak azt, hogy valamit levágtak a nemi szervembő – mesélte az Euronewsnak a 39 éves keresztény Sarian, a Sierra Leonéból érkezett vegyesboltos. – Rendkívül sokkoló volt számomra, mert ez volt az utolsó dolog, amire számítottam, hogy ilyen erőszakos beavatkozást terveznek ellenem – méghozzá a saját családom.

Sarian tizenegy éves volt, amikor a nemi szervét megcsonkították. Ez a hazájában, Sierra Leonéban történt, még mielőtt Londonba költözött volna. Egy ünnepségen bekötötték a szemét, és bármiféle fájdalmcsillapítás nélkül egy késsel kivágták a csiklóját.

- Pusztán azért csinálták, mert úgy érezték, részese kell legyek annak a kultúrának, ez kell, hogy az a közösség teljesen befogadjon – mondta az asszony. – Ez nincs benne a szent könyvekben, ez egy kulturális hagyomány, egy rossz, máshonnan befogadott szokás. Annyi a célja, hogy rossz legyen a nőknek, hogy ellenőrizni tudják a nőket, különösen a női vágyat. És tényleg működik, higgyenek nekem, mert ha azt elveszik egy nőtől, az tényleg tönkreteszi a szexuális étvágyat és mindent, ami ehhez kapcsolódik.

A jéghegy csúcsa

Senki sem tudja, mennyire elterjedt a női nemi szervek csonkítása az Egyesült Királyságban. Kormányzati becsések szerint 170 000 lány és nő esett át a beavatkozáson, és további 65 000 tizenhárom évesnél fiatalabb lányt fenyeget a beavatkozás veszélye. A műtétet gyakran a lányok szülőföldjén – Szomáliában, Szudánban, Gambiában – végzik el. De vannak arra utaló jelek, hogy megcsinálják az Egyesült Királyságban is – holott itt illegális. Az egészségügyi intézmények által jelentett heti száz eset valószínűleg csak a jéghegy csúcsa.

- Gyereknél lehet a tünet fájdalom, vérzés vagy fertőzés – mesélt az árulkodó jelekről brenda kelly, egy oxfordi szakklinika vezetője. – De a legtöbb páciensem felnőtt, akik a csonkítás következményeivel küzdenek. Lehet, hogy a vizelet ürítése okoz problémát, lehet, hogy a menstruáció, vagy a nemi kapcsolat létesítése a férjükkel vagy a partnerükkel. A nők jelentős részénél tartós pszichológiai, pszichoszexuális jelentkeznek, és nagyjából minden hatodik poszt-tramás stressz-szindrómában szenved, vagy erre utaló tünetei vannak.

A nők megcsonkítása ellen kampányolók szerint a beavatkozást végző idősebb nőket repülőn utaztatják be az országba. A rendőrség azt mondja, az iskolás lányokat a nyári szünetben, a szülők hazájában csonkítják meg, az úgynevezett „vágási szezonban”.

Nem akarta börtönbe juttatni az apját

- Az apámnak az volt a terve, hogy Skype-on keresztül házasít ki, és közvetlenül előtte vagy utána körülmetéltet, még mielőtt bármilyen szexuális kapcsolatom lenne a férjemmel – mesélte a Zara álnéven beavatkozó asszony, aki ázsiai édesapjával szemben kérte a brit hatóságok segítségét. – Azt mondták, erre azért van szükség, mert különben nem leszek jó muzulmán, nem követem az Iszlám parancsait, és hát esetleg… vizeletszagú leszek. Ennek kapcsán egy csomó kérdés felmerült bennem, lehet hogy nem vagyok jó muzulmán? Voltak napok, amikor csak ültem, és azon godnolkodtam, hogy nem lenne-e jobb, hogyha egyáltalán nem is lennék?

Nagyon sok Zarához hasonló lány és asszony szerte a világon titokban kínlódik. Halálra rémíti őket, hogy szembe kellene fordulniuk a családjukkal vagy a tágabb közösségükkel.De Zara végül megmenekült apja terveitől, mert védelmet kért a brit hatóságoktól.

Kiadtak egy FMG elleni és kényszerházasságtól védő végzést, ami azt jelenti, hogy bárki akar nyomást gyakorolni Zarára, annak a bíróságon kell felelnie. Büntetőeljárást is indítottak Zara apja ellen, de a lány nem akarta börtönbe juttatni az apját.

- Szeretném, ha átmenne az üzenet, de szeretném élni az életemet is – mondta erről. – Nem akarom elveszíteni az apám, mert egész életemben mellettem állt, mindennel fordulhattam hozzá. Az anyámmal nagyon fiatal korom óta nincs kapcsolatom, súlyos mentális problémái voltak. Az apám az egyetlen ember, akihez bármikor fordulhatok, nem akartam elveszíteni.

- Akkor úgy éreztem, nincs remény, hogy soha nem lesz saját életem, hogy végül egy ismeretlen férfi rabszolgája leszek – folytatta. – Azóta megtanultam, mire vagyok képes és mire nem. Úgy érzem, jobban tudom irányítani az életem. Az üzenet, amit szeretnék továbbadni, hogy nagyon nehéznek tűnik kiállni, és felszólalni a család akaratával szemben – de végső soron csodálatos eredménye lesz, mert egy nagyszerű élet kezdetét jelenti.

Világosítsátok fel az anyákat

Karyne Tazi egy, a női nemi szervek csonkítása ellen küzdő civil szervezet tagja. Szerinte a fő feladat azoknak az anyáknak a felvilágosítása, akik átmentek a beavatkozáson.

- Sokszor a munka arról szól, hogy meg kell változtatni ezeknek a nőknek a gondolkodását, így lehet biztosítani, hogy ez az egész nem történik meg a következő generációval is – mondta Tazi. – Mert végső soron ezek a nők fogják a beavatkozást megcsináltatni a saját lányaikon, nekik kell megmutatni hogy ez a bántalmazás egy formája, és törvénybe ütközik.

A civil szervezetek iskolákban is tartanak kampányvideókkal megtámogatott felvilágosító órákat. A női nemi szerv megcsonkítása harminc éve illegális Nagy-Britanniában. Angliában és Walesben akkor is bíróság elé állíthatják a szülőt, ha a beavatkozást külföldön végeztetik el a gyereken. De idáig egyetlen elmarasztaló ítélet sem született.

ALL VIEWS

További hírek erről

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

insiders

Boldogság a munkahelyen