rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Londoni Filmfesztivál: Rosamund Pike és David Oyelowo egyesült királysága


cinema

Londoni Filmfesztivál: Rosamund Pike és David Oyelowo egyesült királysága

Az október 16-ig tartó Londoni Filmfesztivál október 16-án zárul. 60. Londoni Filmfesztiválon 12 nap alatt 248 játék- és dokumentumfilmet láthat a közönség, köztük 18 világpremiert.

A Brit Filmintézet szemléjét most először nyitotta meg fekete rendezőnő alkotása. A ghánai származású, Londonban született Amma Asante A United Kingdom című drámája igaz történet.

Becsuánaföld – a mai Botswana – királya, Seretse Khama 1948-ban elvette Ruth Williams londoni hivatalnokot, de sem családjaik, sem a két ország nem akarta elfogadni ezt a házasságot. A két főszerepet Rosamund Pike és David Oyelowo alakítja.

- Több olyan filmet kellene néznünk, amely a társadalomra reflektál, mert a filmnek, a tévének erős a kulturális hatása. Úgy értem, az, hogy kik vagyunk és mit gondolunk magunkról nagyban függ attól, hogy milyen filmeket nézünk, hiszen azok rólunk szólnak, és arról a társadalomról, amelyben élünk – mondta David Oyelowo.

A filmet az Egyesült Királyságban, illetve Botswanában forgatták, ami lényegi elem volt a rendező, Amma Asante számára.

- Ez nem egy általános sztori. Ebben a történetben benne van egy ország útja a függetlenség felé. Számomra nagyon fontos, hogy ha nekikezdünk egy ilyen munkának, akkor tisztelettel tekintsünk az országra, az ott élőkre, hogy az ország DNS-e valamiféleképp kerüljön bele a filmbe, hogy lássuk, mit jelentenek a tradíciók. Szerintem nagyon fontos – metaforikusan szólva -, hogy ha egy országban láthatod a napfelkeltét, akkor meséld el másoknak is – magyarázta Amma Asante.

A fesztiválon levetítik Barry Jenkins Moonlight című filmjét is. A teljes egészében fekete szereposztással készült alkotás egy Miamiban élő, fiatal meleg férfi történetét meséli el gyermekkorától felnőttkoráig. A mozit dicsérik a kritikusok.

A film az amerikai Tarell McCraney Moonlight Black Boys Look Blue című színműve nyomán készült.

- Amikor elolvastam Tarell darabját, annyira megfogott, hogy úgy éreztem, gyávaság lenne, ha nem filmesíteném meg. Ha valakit ennyire megráz valami, és történetesen vizuális mesélő, de nem csinál belőle filmet, az gyávaság. Örülök, hogy a mozi ilyen nagy figyelmet kap, de elsősorban igazságot akartam szolgáltatni a szereplőknek – mesélte Barry Jenkins.

A Mirzya
című bollywoodi produkció európai premierjét is Londonban tartották.

Ebben a filmben debütál a Gettómilliomos játékvezetőjét alakító Anil Kapoor fia, Harshvardhan. A Radzsasztánban játszódó történet a hatalom és a szerelem erejéről szól.

A programban szerepel Till Attila Tiszta szívvel című alkotása, valamint Bárczy Örs Hey, Deer! és Bucsi Réka Love című rövid animációja.

LOVE teaser from Reka Bucsi on Vimeo.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk

cinema

Oasis: Gallagherék kettős élete