rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Ez is megtörtént - hírek másképp


világ

Ez is megtörtént - hírek másképp

A Euronews soknemzetiségű újságírócsapata minden pénteken összeállít egy válogatást azokból az érdekes, de címlapra nem került tudósításokból, amelyek a helyi médiumokban jelentőséget kaptak.

Hatalmas dinólábnyomot találtak a Góbi-sivatagban

Az egyik legnagyobb dinoszaurusz-lábnyomot találták meg a Góbi-sivatagban japán és mongol kutatók.

A hatalmas lábnyom 106 centiméter hosszú és 77 centi széles. Az AFP jelentése szerint egy titanoszauruszé lehet, egy hatalmas, hosszú nyakú lombevő állatfajé. A kutatók szerint az állat akár 30 méter hosszú és 20 méter magas is lehetett.

A leletet augusztusban találták egy 70-90 millió éves kőzetrétegben az Okayama egyetem és a mongol tudományos akadémia kutatói.


Látogathatóvá tették egy kínai katonai atombázist

A kínai Csunking tartományban megnyílt a látogatók előtt a 816-os katonai nukleáris támaszpont. Az egykori titkos föld alatti bázist egy évig renoválták, mielőtt beengedték volna az első látogatókat.

A felújítás után a bázis egy sci-fi film díszletéhez hasonlít, most atomfizikai tudományos központ, illetve hazafias nevelési és történelmi részlegek kaptak helyet benne.


24 ezer gyorshajtási bírságot szabtak ki egy nap alatt

A belga szövetségi rendőrség összesen 23 911 bírságot szabott ki egyetlen nap alatt mobil és fixen telepített sebességmérő kamerák használatával.

A rendőrség 906 mobil és 4466 fix traffipax adatait ellenőrizték autópályák és elsőrendű utak mentén. Összesen 578 rendőr vett részt az akcióban, körülbelül 400 000 járművet ellenőriztek, és 76 jogosítványt vontak be.


Hogy kerültek IV. századi római érmék egy középkori japán erődbe?

Nagyon valószínűtlen, hogy a Római Birodalom kereskedelmi kapcsolatai egészen Okinawáig nyúltak volna.

A Kacuren-palotát a XII. és a XV. század között használták, szóval biztosan nem római kapcsolatok útján került oda. Egyes vélekedések szerint Kínán keresztül, már akkor is régiségként kerülhetett a japán nemesi házba a most megtalált lelet.


Tombili: szobrot kapott a világhírű macska

A korpulens utcamacska a helyiek kérésére szobort kapott Isztambul Ziverbey negyedében.

Tombili – ami törökül dagi kisállatot jelent – közismert volt Ziverbey környékén, mivel a rosszkedvű állat nem szeretett az arra járókkal játszani, inkább mogorván figyelte őket. Egy ilyen képét kapta fel a közösségi média, azzal világhírűvé vált.


Források:

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

automata fordítás

automata fordítás

automata fordítás

A következő cikk

világ

Nobel-békedíj: esélyesek, tények, érdekességek