NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Többezres elbocsátás az Ericssonnál

Többezres elbocsátás az Ericssonnál
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az egykori mobiltelefongyártó, ma telekommunikációs hálózatokat fejlesztő és értékesítő cég 3900 munkatársától készül megválni.

HIRDETÉS

Az egykori mobiltelefongyártó, ma telekommunikációs hálózatokat fejlesztő és értékesítő cég 3900 munkatársától készül megválni.

A leépítésben gyári munkások, a kutatásban és fejlesztésben résztvevők, illetve tanácsadók is érintettek. A Svédország egyik legnagyobb cégének számító Ericsson többezres elbocsátása hatalmas csapás az ország gazdaságának is.

- Először is ez egy svéd cég, ráadásul itt történelmi hagyománya van annak, hogy a kelleténél később kezdik az elbocsátásokat. Másodszor pedig nagyon erős versenyben vannak – mondta egy elemző.

Az Ericsson jelenleg 16 ezer embert foglalkoztat Svédországban. Az álláshelyek megőrzéséért a szakszervezetek és a politikusok is lobbiznak.

A telekommunikációs piac zsugorodása miatt azonban szakértők szerint már hamarabb kellett volna elkezdeni a leépítést. A piaci mozgásokat látva az Ericsson 2014-ben több mint 1 milliárd dolláros költségcsökkentő programot hirdetett.

A cég részvényeinek árfolyama csak idén negyedével esett.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Újra nyitva az ókori Egyiptom legkorábbi, nagy kőépítménye, Dzsószer fáradó déli sírja

Őrizetbe vették a Huawei egyik vezetőjét Kanadában

A Boeing sikere ezer brit munkahelyet veszélyeztet