NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Több ezren tiltakoznak az abortusz teljes tiltása ellen Varsóban

Több ezren tiltakoznak az abortusz teljes tiltása ellen Varsóban
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Több ezren, sokan feketébe öltözve tüntettek Varsóban a parlament előtt, hogy tiltakozzanak egy törvényjavaslat ellen, amely teljesen betiltaná az abortuszt.

HIRDETÉS

Több ezren, sokan feketébe öltözve tüntettek Varsóban a parlament előtt, hogy tiltakozzanak egy törvényjavaslat ellen, amely teljesen betiltaná az abortuszt.

A tüntetésen felszólalók szerint a teljes tiltás, amely nemi erőszak áldozataira, életveszélyben lévő anyákra, illetve életképtelen magzatot váró nőkre is vonatkozna, barbár lépés lenne.

Lengyelországban már így is Európa egyik legszigorúbb abortusztörvénye van hatályban.

“Amit a kormánypárt javasol, az barbarizmus, maradi, középkori, olyan, mint a taliban. Nem akarjuk ezt! Mondjuk nemet! Állítsuk meg a fanatikusokat!”- mondta, Barbara Nowacka, baloldali politikus.

A hivatalos adatok szerint évente több száz legális terhességmegszakítást hajtanak végre Lengyelországban.

Aktivisták szerint azonban sok nő nem fér hozzá a beavatkozáshoz, amit az orvosok megtagadhatnak erkölcsi vagy vallási okora hivatkozva.

“Hadd szórakozzanak,” mondta a lengyel külügyminiszter, Witold Waszczykowski a tiltakozó nőkről.

“Hadd csinálják csak, ha azt hiszik, hogy nincs nagyobb gond Lengyelországban!,” tette hozzá.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Abortuszvita Lengyelországban - vérre megy

State of the Union: az emberek hatékony vezetőt akarnak, akkor is, ha nem demokratikus

Exkluzív: Charles Michel reméli, hogy az Irán elleni nyilvánvaló izraeli támadás véget vet az eszkalációnak