rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Kolumbia:nincs veszve minden, folytatódnak a béketárgyalások


Kolumbia

Kolumbia:nincs veszve minden, folytatódnak a béketárgyalások

Kolumbiában sem a kormány, sem a gerillák nem adják fel, újból tárgyalóasztalhoz ülnek, miután az egy hete aláírt békeszerződés nem ment át a vasárnapi referendumon.

Az ellenzők szerint túl engedékeny volt a kormány: e szerint a paktum szerint a gerillák olcsón megúsznák a fél évszázados vérontást, ráadásul politikai pártként helyet kapnának a törvényhozásban, ami sokak szerint megengedhetetlenül kockázatos vállalkozás.

A szavazásra jogosultak körülbelül fele adta le voksát. Minden másodikuk ellene volt annak, hogy a békeszerződés életbe lépjen.

A kolumbiai államfő, Juan Manuel Santos a referendum eredményének tudatában is kiáll a megbékélés mellett. Azt mondja, továbbra is tárgyal, és eltökélten keresi a béke lehetőségét. Az augusztus végén meghirdetett tűzszünet a felek szándéka szerint érvényben marad.

A megállapodást támogatók reményét élteti, hogy a gerillák korábbi tárgyalódelegációjának vezetője is hasonló értelemben nyilatkozott vasárnap Havannában.

A Timochenko néven ismert parancsnok azt hangsúlyozta, hogy politikai párttá válniuk nehezebb lesz, mint gondolták, de ők kitartanak amellett, hogy megalapozott és tartós békét akarnak.

A kolumbiai gerillaszervezet, a FARC és a kolumbiai kormány négy éven át tartó béketárgyalásai a kubai elnök közreműködésével folytak Havannában.

A dokumentumot szeptember 26-án írták alá, majd a hétvégén a lakosság jóváhagyáséért népszavazásra bocsátották.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Mi lesz a kolumbiai gerillaháborúval?