NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Elhunyt Simon Peresz

Elhunyt Simon Peresz
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Az egykori izraeli államfő kilencvenhárom éves volt.

HIRDETÉS

Az egykori izraeli államfő kilencvenhárom éves volt.

Két hete agyvérzést kapott, a Tel-Aviv melletti Siba kórházban kezelték. Állapota rosszabbra fordult, mesterséges kómába helyezték, és lélegeztető gépre került.

Szerda hajnalban Simon Peresz fia, Hemi és veje, Rafi Walden a kórházban jelentette be, hogy elhunyt a Nobel-békedíjas politikus.

- Édesapánk öröksége mindig is a jövő volt. “Gondoljatok a holnapra” – mondta nekünk – “építsétek Izrael jövőjét bátorsággal, bölcsességgel, és mindig békére törekedjetek”. Kiváltságos helyzetben voltunk, hogy a családja része lehettünk. Ma azt érezzük, hogy az egész izraeli nemzet és a nemzetközi közösség is gyászol e nagy veszteség miatt. Együtt osztozunk ebben a fájdalomban – mondta Hemi Peresz.

Simon Peresz volt az Izrael államot alapító politikusok generációjának utolsó tagja.

Évtizedeken át fontos szerepet játszott az izraeli politikában, több kormányban is részt vett, miniszterelnök, majd államfő is volt.

1994-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki az izraeli-palesztin békefolyamat elindításáért.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Pénteken temetik el Simon Pereszt

Megoszlik a palesztinok véleménye Simon Peresz

Pereszt méltatják a világ vezető politikusai