rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Olimpia 2024: már csak két vetélytársa van Budapestnek


világ

Olimpia 2024: már csak két vetélytársa van Budapestnek

Róma mégsem akar olimpiát: az olasz főváros visszavonta jelentkezését a 2024-es játékok megrendezésére. Virginia Raggi polgármester bejelentette: a város megvonja támogatását az olimpiai pályázattól.

A júniusban hivatalba lépett Raggi az ellenzéki Öt csillag mozgalom tagja, a párt mindig is ellenezte, hogy a súlyosan eladósodott város olimpiát rendezzen.

Róma visszalépésével Budapest mellett már csak két város marad versenyben, Los Angeles és Párizs. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság jövő szeptemberben dönt a helyszínről.

A magyar kormány eközben újabb kampányt indít az olimpiáért. Eddig mintegy hétmilliárd forint ment el a budapesti olimpiai pályázat előkészítésére, jövőre újabb jelentős tétellel bővülhet a büdzsé. A Magyar Nemzet arról ír, hogy a Budapest 2024 Nonprofit Zrt. a Társadalmi párbeszéd az olimpiáért kommunikációs kampány 2017. évi stratégiájának kialakítására, rendezvények megvalósítására, kommunikációs kampány megtervezésére és lebonyolítására írt ki tendert.

A lap szerint az eddig elköltött pénzek közül a legnagyobb tételt a szakmai tanácsadás jelentette. Erre 5,1 milliárd forintot szántak. Ezenkívül cégjogi tanácsadásra 100 millió forintért szerződtek a Siegler Ügyvédi Irodával. A Habony Árpád üzlettársának tulajdonában lévő Médianéző Kft. is kap 7,6 millió forintot sajtófigyelésért. Továbbá Rogán Antal szomszédja, Csetényi Csaba cégének is jutott egy 360 millió forintos megbízás.

Felmérések szerint a magyarok több mint fele ellenzi, hogy Budapest olimpiát rendezzen. Amint arról az Euronews is beszámolt, Olimpiát?Ne! névvel létrejött a budapesti olimpiai játékok megtartását ellenző állampolgári mozgalom. Alapítói az interneten szeretnék összefogni azokat, akik hasonlóan gondolkodnak.

A mozgalom szerint hatalmas árat kellene fizetni az olimpia megrendezéséért, akkorát, amekkorát nem szabad Magyarországnak vállalnia. A világ 2 hetes figyelméért több évtizedes megszorításokat és adóemeléseket kellene vállalnunk, hogy állni tudjuk a rendezés költségeit. Az athéni olimpiára visszatekintve emlékeztetnek a gigaberuházásokkal járó sportesemény ellenzői, hogy a görög gazdaság a mai napig nem heverte ki az olimpia anyagi terhét, ami meghaladta az ország teljesítőképességét.

A következő cikk

világ

Kampányfinanszírozás Amerikában: lemaradt a szegény milliárdos