rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Putyin pártja hálás a népnek


Oroszország

Putyin pártja hálás a népnek

Oroszországban senkit sem lepett meg Vlagyimir Putyin elnök pártjának fölényes győzelme a vasárnapi parlamenti választásokon. A kormányzó Egységes Oroszország a szavazatok több mint felét kapta, és ezzel a képviselői helyek több mint háromnegyedét szerezte meg az alsóházban.

– Azt látjuk, hogy a hazafias erők egységesen szavaztak. Az emberek támogatják a programunkat és a javaslatainkat, amelyeket széles körű társadalmi vitára bocsátottunk, és ezért hálásak vagyunk – mondta Szergej Nyeverov, a párt főtitkára.

Az elnök tehát továbbra is kényelmes parlamenti többséggel kormányozhatja Oroszországot, a rendszerkritikus pártok be sem jutottak a törvényhozásba.

– Az új Állami Dumában az Egységes Oroszország készen áll az együttműködésre minden új frakcióval – jelentette ki Nyeverov főtitkár. Sőt a munkába be fogják vonni a független képviselőket is, feltéve persze, hogy lesz egy-két olyan honatya is, aki pártháttér nélkül jut mandátumhoz. A parlamentben ugyanis mindenki egyenlő – tette hozzá magyarázatképpen –, ezért mindenkivel hajlandók együtt dolgozni, és megvitatni azt a programot, azokat a javaslatokat, amelyeket az orosz nép támogatott a választásokon – zárta nyilatkozatát Szergej Nyeverov, a választásokon győztes putyinista Egységes Oroszország Párt főtitkára.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Feszültség szításával vádolja Szíriában a török elnök Washingtont