rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Hegyi-Karabah: egy befagyott konfliktus mindennapjai


insiders

Hegyi-Karabah: egy befagyott konfliktus mindennapjai

A többségében örmények lakta Hegyi-Karabahot a szovjet időkben csatolták Azerbajdzsánhoz. A Szovjetunió felbomlása után, 1991-ben kiáltotta ki a függetlenségét.

Az ezt követő háborúban több mint huszonötezren haltak meg. ’94-ben az örmény katonai győzelmet tűzszünet követte, de az erőszak időről időre újra fellángol.

A határtól északra törtek ki a harcok tavaly áprilisban. A rend azóta helyreállt, de a helyzet törékeny. Az örmények beásták magukat , mintegy száz méterre az azeriektől, és a nap huszonnégy órájában járőröznek.

Az örmény önkéntesekkel megtámogatott hegyi-karabahi hadsereg felkészült egy esetleges azeri offenzívára.

- Az 1994-es tűzszünetet az ellenség rendszeresen megszegte – mondta az Euronews riporterének Szevak Sardaryan tüzérségi parancsnok. – Idén áprilisban is ők kezdték, nincs rá okuk, hogy miért ne kezdjék újra. Most már fel vagyunk készülve, ha megint megtörténik, komoly ellenállással találkoznak.

Talish romjai

Közel a frontvonalhoz található egy kis örmény falu, Talish. Tavasszal teljesen lerombolták. A lakosságot evakuálták. Három civil nem volt hajlandó elhagyni a falut, őket a helyiek szerint megölték.

Garik Ohanyan velünk tér vissza a falujába, megmutatni a háza romjait. Egy szomszédos faluban talált menedéket, az apósáéknál. Hozzájuk költözött az anyjával, a feleségével és az öt gyerekével. Nehezen élnek így, de félnek hazatérni.

- A másik fiam elesett a harcokban, emiatt kapok valamennyi nyugdíjat – mondja Garik anyja, Amalya. – Csakegy fiam maradt, neki öt gyereke van. Most mihez kezdünk? Nincs már házunk, nincs munkánk, és ráadásul itt kell maradnunk.

- Amióta először elmenekültünk a faluból 1992-ben, egészen mostanáig, mindig várható volt, hogy újra elkezdődik a háború. Lövések mindig voltak. Most már csak azt szeretnénk, ha valahogy sikerülne ezt békésen megoldani – jegyzi meg Garik.

Harckészültség a front azeri oldalán

Át akarunk menni a frontvonal túloldalára, Azerbajdzsánba. De ez közvetlen úton nem lehetséges. Hegyi-Karabah és Azerbajdzsán között a telekommunikációs vonalakat is elvágták.

Légvonalban nagyjából tizenöt kilométer van Talish falva és a Terter nevű régió között, ahol találkozónk van az azeri hadsereg tagjaival. Először közúton el kell menni az örmény fővárosba, Jerevánba, onnan Grúziába, és onnan Bakuba, Azerbajdzsán fővárosába. Innen megint hosszú autózás vár ránk oda, ahonnan elindultunk: a frontra, csak épp az azeri oldalon. Itt is teljes harckészültség fogad. Az örmény csapatok mindössze száz méterre vannak.

Harminc másodpercet kaptunk forgatni, körülnézni és lelépni. A tavasszal az örményektől elfoglalt magaslatról tisztán rálátni Talish romjaira.

Az azeri hadsereg az örményeket vádolja azzal, hogy tavasszal megszegték a tűzszünetet.

- A mi hadseregünk válaszolt, és visszaszorítottuk az ellenséget – nyilatkozta Valen Rabajov azeri ezredes. – A mi hadseregünk profi, hozzáértő és ütőképes. Ahogy a főparancsnok úr mondja, soha, egyetlen négyzetcentimétert sem engedünk át az ellenségnek.

Megölték, aki vízért ment

A legközelebbi azeri faluba tartunk, amelynek a neve Tapqaraqoyunlu. Itt nem voltak civil áldozatok áprilisban, de súlyos károk keletkeztek. A lakók már visszaköltöztek, az újjáépítést az állam finanszírozza. Több mint kétszáz ház rongálódott meg, de három hónappal később szinte mindet helyreállították.

A szovjet időszakban szoros volt a kapcsolat az azeri falu lakói és a talishi örmények között. A két közösség között most mély az ellenszenv.

- A forrás a túloldalon van, az örmény állásokon túl. Éjszaka járunk vízért, hogy ne lássanak minket.Többször előfordult, hogy megölték, aki vízért ment – mesélte nekünk a falu egyik lakója, Naszraddin Musztafajev.

- Egyetlen megoldás van erre a problémára: a háború – tette hozzá Faig Musztafajev. – Egészen addig, amíg az örmények nem hajlanak a kompromisszumra. Háborúban kell felszabadítani a földünket, én nem látok más kiutat.

Egy nem létező ország fővárosa

Az újabb harcok miatt a tárgyalások is újrakezdődtek az úgynevezett Minszk-csoportban, ahol Oroszország, az Egyesült Államok és Franciaország közvetít a felek között az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet keretein belül.
Eredmény egyelőre nincs.

A nemzetközi közösség nem ismeri el sem a Hegyi-Karabahi Köztársaságot, sem annak Sztyepanakertben működő intézményeit.

Az államiság elismerése nélkül az enklávé gazdaságának fejlesztése a lehetetlennel határos. El lehet képzelni, milyen nehéz feladat lehet például ide befektetőket vonzani. Az állam-kezdemény csak Jerevánra és az örmény diaszpórára számíthat. A termékeny régió egyetlen erőssége a mezőgazdaság lehet.

Hegyi-Karabah legnagyobb élelmiszeripari üzemében az áru 85%-a exportra megy. A politikai akadályok legyőzése érdekében az itteni cégek örmény vállalatokkal összefogva férnek hozzá a nemzetközi piacokhoz.

- Mivel Hegyi-Karabahot nem ismerik el államnak, közvetlenül nem léphetünk ki az áruval a nemzetközi piacra – mondta az euronewsnak az Arcak Fruit igazgatója, Armen Tatsuryan. – Vagyis partnereket kell találnunk ahhoz, hogy exportálni tudjunk.

A célországokról inkább hallgat a cégvezető. Az importáló országok hivatalosan nem ismerik el Hegyi-Karabahot. A csomagoláson Örményországi cím szerepel. De a cégnév árulkodó. Arcak annyit tesz: Hegyi-Karabah.

Száz, kétszáz évig így maradhat

Karen és a családja azután telepedett le Sztyepanakertben, hogy elmenekültek Azerbajdzsánból, Sumgaït városából az örmények elleni 1984-es pogrom elől.

- Borzasztó volt – idézi fel az emlékeket Karen Matevoszyan. – Élve égették el az embereket, megerőszakolták a nőket, de még a gyerekeket is. A legrosszabb ellenségemnek se kívánnám azt, amit mi három napon keresztül elszenvedtünk ott.

Karen és a felesége azt hitték, már nem kell elhagyniuk Hegyi-Karabahot, amelyet az őseik földjének mondanak, és amely azóta az ő hazájuk is lett. Az áprilisi harcok fájdalmas emlékeket ébresztettek bennük – különösen, amikor a fiuk is a frontra indult.

- Az az egyetlen jó megoldás, hogy Azerbjdzsán ismerje el a függetlenségünket – véli Karen. – Azt kellene mondaniuk: jól van, éljetek, ahogy akartok. Akkor újra kibékülhetnénk, mint két független állam. Ha nem ismernek el minket államként, akkor a jelenlegi helyzet sokáig fennmaradhat. Száz, akár kétszáz évig, és akkor egész életünk nyomás alatt, meg nem értettségben telik el.

Ki fektet be egy veszélyzónába?

Baku számára elképzelhetetlen Hegyi-Karabah önállóságának elismerése. Az Ilham Alijev vezette ország legfeljebb egyfajta autonómi területi státuszt tudna elfogadni.

Azerbajdzsán az egykor Hegyi-Karabahban élő azeri menekültek visszatérését is követeli.

- Azerbajdzsánnak az az érdeke, hogy visszaszerezze az illegálisan, a béketárgyalásokon keresztül elfoglalt területeket – mondtza az Euronewsnak Rovsan Rzajev azeri képviselő.- Azerbajdzsán területének húsz százaléka idegen megszállás alatt áll. Ezt a független Azerbajdzsán nyilvánvalóan nem fogadhatja el, ezeket a területeket vissza kell kapnunk.

A Hegyi-Karabahhal határos Agdam nevű régióba tartunk, amelyet a tűzszünet után örmény fennhatóság alá helyeztek, hogy elejét vegyék egy esetleges azeri offenzívának. Az Agdam régió kevesebb mint negyede maradt csak azeri irányítás alatt. A lakosság felét a hegyi-Karabahból kitelepített 50 000 azeri adja, ami további nehézséget jelent az amúgy sem rózsás helyzetű régiónak.

Rengeteg a munkanélküli, különösen az állami segélyből élő menekültek között.

- Itt nincsenek gyárak – mondta a régiós közigazgatás vezetője, Aga Zejlanov. – Nincs helyi ipar, mert ez egy veszélyzóna. Nincs az a vállalat, aki ide fektetne be.

Elmart és a feleségét, Mazalit 1993-ban telepítették ki, ebben a házban nevelték fel a gyerekeiket is. Az ittlétüket még mindig ideiglenesnek tekintik, az az álmuk, hogy egy szép napon hazatérnek a szülőföldjükre. Az idősebb fiuk két éve halt meg a harcokban.

- Ha sikerül felszabadítani a földünket, akkor a katonák halálának volt értelme – mondta a fiát gyászoló Elmar Ahmedov. – A talajt a mártírok vére áztatja. Ha a földünk felszabadul, a lelkük megkönnyebbül, mert tudják majd, hogy a haláluk nem volt hiábavaló.

- Én csak azt szeretném, ha a gyerekeim biztonságban élhetnének – mondja a felesége, Mazali.

Oktatással a háborúért

A frontvonal mindkét oldalán a háború alapvetően meghatározza a gyerekek gondolkodását. Sztyepanakertben egy digitális készségeket oktató örmény szervezet, a TUMO ingyenes képzéseket tart a gyerekeknek, hogy a kreatív technológiák segítségével hírt adjanak a világnak Hegyi-Karabahról.

Samvel a nagybátyját veszítette el a háborúban, ez inspirálta első munkáját: egy fotókiállítást a frontvonalban élő örmény katonák mindennapjairól.

- Azt szerettem volna, hogy a közönség ezeken a képeken keresztül lássa, milyen erősek vagyunk, hogy ezek a férfiak mindig készen állnak – magyarázta a TUMO centrum diákja. – Csak a helyzet pozitív aspektusaira koncentráltam, a negatívakat nem mutattam meg. Láttam ennek az egésznek a rossz oldalát, de úgy döntöttem, csak a jót mutatom meg.

Az azeri Agdam régióban egy focimeccset láttunk, amelyet egy háborúban elesett parancsnok emlékének ajánlottak. Azeri katonák játszanak a menekülttábor lakói ellen.

- Katonákra mindig szükség van – mondta a menekült csapat egyik játékosa, egy kamasz fiú, Shunasib. – Nélkülük nem élhetnénk békében itt. Biztos vagyok benne, hogy sikerül felszabadítani a földünket, hogy a katonák mindig megvédenek minket.Ők a mi büszkeségünk. Mindig mellettünk állnak majd.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

insiders

Afganisztán, a parázsló tűzfészek