rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Szijjártó visszavágott


Brüsszeli szerkesztőség

Szijjártó visszavágott

Jean Asselborn nagy port vert fel, amikor azt mondta, Magyarországot ki kellene zárni az EU-ból – mindezt alig 3 nappal az Unió pozsonyi csúcstalálkozója előtt, ahol épp a szervezet jövője lesz az egyik legfontosabb téma.

A luxemburgi külügyminiszter a német Die Welt című lapnak adott interjújában kritizálta a magyar kormány menekültpolitikáját.

Nem fogadhatjuk el, hogy az Európai Unió alapértékeit ilyen súlyosan megsértsék. Bárki, akár Magyarország, aki kerítést épít háborús menekültek ellen, vagy megsérti a sajtószabadságot vagy a bíróságok függetlenségét, azt ideiglenesen, vagy akár végleg ki kellene zárni.

Tavaly Magyarország szögesdrótkerítést emelt a szerb és a horvát határra. Asselborn megjegyzése gúnyos választ kapott Budapestről.

Jean Asselborn nagyon súlyosan megsértette Magyarországot és a magyar embereket. Úgy tűnik, nagyon frusztrált az európai helyzet miatt és amiatt, hogy már nagyon régen kizárta magát a komolyan vehető politikusok közül. Egyszerűen nem komoly ember.

Magyarország kritizálta a leghangosabban az EU azon tervét, hogy az Unióba érkező migránsok menekültkérelmének elbírálását osszák el egymás között a tagországok.

Az EU tervéről a magyarok október 2-án népszavazást tartanak.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

Brüsszeli szerkesztőség

A mai Magyarországot nem vennék fel az EU-ba a luxemburgi külügyminiszter szerint