rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Manchester fölött kék az ég


the corner

Manchester fölött kék az ég

Köszöntjük önöket a Korner különkiadasában, amely a manchesteri derbiről szól. A City és a United nem okozott csalódást, remek meccset játszottak. Az Álmok Színháza (The theatre of Dreams) végül lidérces lett a hazaiaknak.

Vendégsiker, százszázalékos teljesítmény

Kevin de Bruyne góljával a City már a 15. percben vezetést szerzett az Old Traffordon. A belga középpályás Blind hibája után egyedül vezette kapura a labdát, és higgadtan belőtte. 20 perccel később is de Bruyne volt a főszereplő: lövése kipattant a kapufáról, és Kelechi Iheanacho a kapuba passzolt.

A United még a szünet előtt szépített. Claudio Bravo egy beívelés után kiejtette a labdát, Zlatan Ibrahimovic pedig bevágta.

A 70. percben Marcus Rashford talált a hálóba, de a játékvezető nem adta meg a gólt, mert a lesen lévő Ibrahimovic mozgásával zavarta a kapust.

A Premier League-ben négy forduló után egyedül a City százszázalékos.

Fent és lent

“Fent és lent” rovatunkban ma két olyan játékosról lesz szó, akik Mourinho nagy igazolásai közé tartoznak. És egy harmadikról, aki egyenesen a fogorvoshoz ment a meccs után.

Zlatan Ibrahimovic az első játékos, aki elmondhatja magáról, hogy gólt lőtt az el clásicón, a milánói, a barcelonai és a manchesteri derbin is.

Paul Pogbának viszont nem megy mostanában. A francia válogatott középpályás egyelőre nem igazolta azt, hogy a Unitednek érdemes volt leigazolnia.

Alekszandar Kolarov, a Manchester City védője csak a győzelemnek örülhetett. Kiütötték az egyik fogát a meccsen. Csapattársa, Willy Caballero tett közzé róla fotót az interneten.

Mást láttak az edzők

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatókon Pep Guardiola optimistán nyilatkozott első angliai idényéről. José Mourinho hangulatát egy szóval le lehet írni: csalódás.

- Kapusunk, Bravo remek volt lábbal és védésekkel is. Örülök neki. Nem könnyű két edzés után pályára lépni itt, az Old Traffordon, és így játszani. Ez sokat jelent neki. A támadó játékban többre van szükség, egyelőre jól mennek a dolgaink a Premier League-ben, de a legjobb európai klubokkal szemben ez kevés lesz. Még nem vagyunk képesek többre, de még csak két hónapja vagyunk együtt, úgyhogy van időnk javulni – mondta Guardiola.

- Csalódott vagyok, az első félidőben kiábrándító egyéni teljesítmények voltak, és ez rányomta bélyegét az egész játékunkra. A második félidőben sokat javultunk, de csalódott vagyok az eredmény miatt, és amiatt is, hogy a játékvezető két fontos esetben is a kárunkra tévedett – magyarázta Mourinho.

Az eredmények beszélnek

Guardiola és Mourinho évek óta nagy csatákat vív. Hajdanában együtt dolgoztak a Barcelonánál, azóta inkább feszült sajtótájékoztatóikról híresek.

Amint egyszer Guardiola mondta, Mourinho a legjobb, ha beszélni kell. A pályán viszont egyelőre a City edzője sikeresebb.

A két edző 17 meccset játszott különböző csapatokkal egymás ellen. Ebből 8-szor Guardiola hagyta el győztesen a pályát, 6-szor volt döntetlen, és csak 3-szor nyert Mourinho csapata.

Moneysteri derbi

Mielőtt búcsúzunk, egy paródia a meccsről. A manchesteri derbit “moneysteri” derbinek nevezték el, mivel mindkét csapat rengeteget költött a nyáron.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

the corner

Müller-dupla, Rooney-rekord, Messi-pech