rendkívüli hír

Az észak-koreai állami televízió bejelentette az atomrobbantás hírét

Az ügyben nemzetközi konzultációk kezdődtek

Éppen ezt olvassa:

Az észak-koreai állami televízió bejelentette az atomrobbantás hírét

Betűméret Aa Aa

Az észak koreai állami televízió bejelentette az atomrobbantást.
2006 óta ez volt az ötödik észak-koreai atomrobbantás

Nagyon súlyos helyzettel állunk szemben, amely teljesen más, mint amikor Észak-Korea három évente végzett nukleáris kísérleteket – jelentette ki a japán miniszterelnök. Az észak-koreai atom és rakéta fenyegetés reális veszéllyé vált – ezzel tisztában kell lennünk. A hadseregünknek teljes készenlétben kell állnia a dél-koreai és az amerikai védelem ernyőjében és keményen meg kell büntetni Észak-Koreát bármilyen provokációért – tette hozzá.

A világ mérőállomásai egyöntetűen 5 egész három tizedes erősségűnek minősítették az újabb észak-koreai atomrobbantást. Szakértők szerint az észlelet földmozgás 20-30 kilotonnás atomtöltet felrobbantására utal.

Észak-Korea évek óta párhuzamosan dolgozik atom- és rakéta programja megvalósításán. Célja, hogy minél messzebbre tudja eljuttatni atomtölteteit.

Kim Dzsong Un diktátor rendszeresen személyesen ellenőrzi a fejlesztéseket. Obama amerikai elnök és a dél-koreai államfő telefonon már egyeztetett az ügyben.

A Fehér Ház közlése szerint Obama elnök azzal a felhívással fordult a szövetséges államokhoz, hogy az újabb észak-koreai robbantásnak legyenek komoly büntető következményei.