NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Beiktatták az új brazil államfőt

Beiktatták az új brazil államfőt
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Dilma Rousseff menesztését megszavazta a szenátus, a ciklus végéig Michel Temer volt alelnök lesz az államfő.

HIRDETÉS

Pár órával azután, hogy a brazil szenátus azonnali hatállyal menesztette posztjáról Dilma Rousseffet, megtartották az eddig az államfői pozíciót ideiglenesen betöltő Michel Temer alelnök elnöki beiktatását.

Rousseff ellen költségvetési csalás miatt indított eljárást a képviselő-testület, emiatt tavasszal felfüggesztették az elnöki posztról. A jogkört azóta Temer gyakorolta, aki a mostani döntéssel a ciklus végéig, 2018 decemberéig államfő marad.

Temer a Demokratikus Mozgalom Pártja (PMDP) elnökeként léptette koalícióba szervezetét, azután kapta meg az alelnöki posztot.

Rousseff a szavazás utáni beszédében azt hangoztatta, hogy Temer és pártja puccsolta meg. A volt államfő ügyvédje közben bejelentette, hogy a menesztés ellen a legfelsőbb bíróságon fellebbeznek.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Brazíliában most a legnagyobb kihívást a gazdaság jelenti

Dilma Rousseff tündöklése és bukása

Bolsonarót eltiltották a közügyektől, hívei mégis elnököt csinálnának belőle