rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Újjáépítik a földrengésben károsodott mianmari templomokat


Mianmar/Burma

Újjáépítik a földrengésben károsodott mianmari templomokat

Emelkedett a mianmari 6,8-as erősségű, szerdai földrengés után az áldozatok száma, már 4 halottról (köztük két gyerekről) szólnak a hírek.

Legkevesebb 187 templom és pagoda károsodott az ősi fővárosban, Bagánban. A múlt örökségét védő nemzetközi szervezet, az UNESCO, illetve Japán és Kína is felajánlotta a segítségét a helyreállításban.

Az ország elnöke a földrengés helyszínére látogatott:

- Helyre kell állítanunk a XI. és XII. századi ősi pagodákat annyira, amennyire tudjuk. Információim szerint máris két ország, Japán és Kína ajánlott fel segítséget ebben – mondta a mianmari elnök, Htin Kjav.

A mianmari elnök arról is beszélt, hogy az esős évszak, a monszun végéig nem kezdődhetnek meg a munkálatok, így a helyreállítás októberben indulhat.

- Az általam látott legtöbb templom és pagoda károsodott a földrengésben, ami borzalmas. A biztonság megfelelő, és érthetőek az intézkedések, miszerint nem lehet bemenni sok műemlékre, vagy felmászni oda, ahová eddig lehetett – mondta egy turista, Arthur Libier.

A földrengés akkora károkat okozott Mianmar épített örökségében, hogy tartani lehet a turizmus visszaesésétől. Az idegenforgalom jelentős bevételi forrás a délkelet-ázsiai országnak, ezért gazdaságilag is fontos a műemlékek helyreállítása Mianmarban.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Étteremnél robbantott az al-Sabab Mogadishuban