rendkívüli hír

Amatrice: ami egyiknek újsághír, a másiknak az élet

Sok ezer embernek kell most mindent elölről kezdenie Olaszországban.

Éppen ezt olvassa:

Amatrice: ami egyiknek újsághír, a másiknak az élet

Betűméret Aa Aa

A 64 éves Luigi Botti mindenét elvesztette szerdán hajnalban.

Amatrice központjában, az óvárosban élt feleségével egy ház harmadik emeletén.

A földrengés hajnalán otthon voltak, de sikerült még időben kimenekülniük.

Az épület ugyan nem omlott össze, de Bottiék lakásából alig maradt valami.

Azt mesélte, hogy hitelből vette, és épp mostanában fizette ki az utolsó részletet. Aztán a lakásnak is vége lett, nemcsak a bankhitelnek – tette hozzá keserűen.

Elmondta azt is az Euronews riporterének, Raquel Garcíának, hogy óriási szerencséjük volt. Épphogy megúszták. Mindenük odalett. Ő azóta is abban a ruhában van, amelyik rajta volt szerdán éjjel. A felesége pedig még mindig pizsamában…

Fogalma sincs, mihez kezdenek majd, de az maga a csoda, hogy túlélték a földrengést.

Amikor már úgy tűnt, vége a földmozgásnak, visszament a slusszkulcsáért, hátha megtalálja. Olyan volt a padló, mintha szivacson járna. Azt mondta magában, hogy ennyit nem ér meg semmi, mármint, hogy kockáztassa az életét.

A szerda hajnali földrengés egész településeket döntött romba Olaszország középső részén. Ezreknek kell majd újraépíteniük az életüket a semmiből.

“Remélem, az úristen kegyes lesz – mondta Lugi Botti -, mert hamarosan itt a tél, és akkor nagyon hideg lesz, úgyhogy fedél nélkül, ruha nélkül nagyon nehéz dolguk lesz.” A tél arrafelé kemény, csak segít majd nekik valaki – tette hozzá a 64 éves férfi, akinek mindene odalett a szerda hajnali földrengésben az olaszországi Amatricében.