rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A Blatter-ügy folytatása


Sport

A Blatter-ügy folytatása

ALL VIEWS

További hírek erről

Meghallgatta Sepp Blattert a nemzetközi Sportdöntőbíróság.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség korábbi elnöke az eltiltása miatt benyújtott fellebbezése ügyében jelent meg a lausanne-i testület előtt.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) Blattert egy szabálytalan kifizetés miatt hat évre tiltotta el a labdarúgással kapcsolatos mindenfajta tevékenységtől.

- Meg fogom védeni az álláspontomat, és biztos vagyok benne – bár talán biztosra mégsem mondhatom -, hogy végül a testület is meg fogja érteni, hogy egy tartozást fizettünk ki Michel Platininek. Márpedig alapelv, hogy ha valaki tartozik, akkor azt meg kell adnia – mondta a meghallgatása előtt Blatter.

A FIFA korábbi alelnökének, egyben az európai szövetség (UEFA)
elnökének, Michel Platininek kifizetett kétmillió svájci frankkal az volt a gond, hogy azt évekkel az elvégzett munkája után kapta meg, másrészt az egész ügylet szóbeli megállapodáson alapult.

Platini szintén megjelent a Sportdöntőbíróság meghallgatásán, függetlenül attól, hogy az ő ügyében már korábban döntött a testület, amely a hatéves eltiltását négy évre mérsékelte.

Hogy Blatter ügyében mikor lesz döntés, azt a nemzetközi Sportdöntőbíróság nem hozta nyilvánosságra, de bármi is lesz az, nem érinti a FIFA jövőjét.

A nemzetközi szervezetnek – Gianni Infantino személyében – már új elnöke van, és hamarosan ez lesz a helyzet az UEFA-nál is.

ALL VIEWS

További hírek erről

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

Sport

Az Ajax nem jutott be a Bajnokok Ligájába