rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Omlik az Appennin-hegylánc


Brüsszeli szerkesztőség

Omlik az Appennin-hegylánc

Az éjszakai földmozgás mindenkit meglepett, pedig ahogy térképen is látszik, egy nagyon földrengésveszélyes környéken történt.

Az Appenninek ezen részén az elmúlt 30-40 évben erős szeizmikus mozgás és néhány földrengés történt, például ami L’Aquilát szinte teljesen elpusztította 2009-ben – mondta Thierry Camelbeek szeizmológus.

Az Appennin-hegység évmilliók alatt érte el mostani magasságát, de ma megfordult a folyamat, és összecsuklik a hegylánc.

Az Appennin-hegylánc fokozatosan darabjaira hullik. A deformáció okozta feszültség pedig végül földrengésben csúcsosodik ki.

A 6.2-es erősség közepesnek számít, mégis nagy károkat okozott, mert a régió épületeit nem úgy építették, hogy ellenálljon ilyen erőknek.

A kőből vagy téglából épült házak építésekor nem gondoltak a földrengésre. Pedig a földrengésállóság fontos ebben a régióban.

A főrengés mindössze 10 másodpercig tartott, de 20 kilométeres körzetben pusztított.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

Brüsszeli szerkesztőség

Természeti és emberi katasztrófák Európában