Bónusz interjúrészletek a salzburgi West Side Story-t rendező Phil McKinleyvel.
Philip Wm. McKinley, a salzburgi West Side Story rendezője mesél arról, hogyan jött az ötlet, hogy musicalt játszanak egy operafesztiválon, hogy mi a különbség a két műfaj között, illetve arról milyen együtt dolgozni a legendás Gustavo Dudamellel.
- Az operában az egész szöveget éneklik, a musicalben a színészek prózában mondják a dialógust addig, amíg az érzelmek túl nem csordulnak. Amikor már nem képesek beszélni énekelni kezdenek, és amikor már az is kevés, akkor táncolnak. Amikor az érzés a tánc révén némileg alábbhagy, újrakezdődik a ciklus, megyünk szépen a prózától az éneklésen át a táncig.
- Először megijesztett, hogy először csinálunk musicalt a Salzburgi Fesztiválon, elmondom, mi történt, csodás történet. Eljöttem ide a megnyitóra, és találkoztam Ceciliával, együtt ebédeltünk. Éppen egy másik projektről beszélgettünk, egy koncertről, és egyszer csak megkérdeztem tőle, hogy mit szeretne a leginkább csinálni, melyik darab érdekli a leginkább. Azt mondta: annyira szeretném megcsinálni a West Side Storyt, de nem találok senkit, aki megrendezné. Mire azt mondtam: épp most találtál.
- Az, hogy Maestro Dudamellel és a zenekarával lehet dolgozni, olyan ajándék, amiben nagyon, nagyon ritkán részesül valaki a zenei világban. Nem csak az, hogy negyvenöt zenésszel lehet gazdálkodni. Van bennük valami különleges, vélhetően a hátterük miatt, hogy ifjúsági zenekarokon keresztül jutnak el a nagy zenekarba. Amikor játszák ezt a zenét, az érezhetően a szívükből szól.