NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Vízhiány a turistaparadicsomban

Vízhiány a turistaparadicsomban
Szerzői jogok 
Írta: Gergely Bartfai
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A külföldiek zöme még büntetlenül pazarolhatja a vizet Mallorcán.

HIRDETÉS

Súlyos vízhiány fenyeget Mallorca szigetén, a Spanyolországhoz tartozó turistaparadicsomban. Helyenként már vízkorlátozást is be kellett vezetni, de a külföldiek továbbra is zavartalanul pazarolhatnak. Egyelőre.

Mindennap tankhajó érkezik a Földközi-tengeri sziget észak-nyugati partjára, Estellenecs kikötőjébe, és 10 tonna vizet szállít a faluba. Ezzel valamelyest ellensúlyozzák a súlyos aszály okozta vízhiányt, de a fogyasztást így is korlátoznia kell a helyi önkormányzatnak.

Naponta és háztartásonként legfeljebb 300 liter vizet szabad felhasználni, továbbá szigorúan tilos ivóvízzel locsolni vagy a medencéket feltölteni. A falu polgármestere, Bartomeu Jover elmondta, hogy a korlátozásokat szigorúan ellenőrzik, és ha valaki többször is megsérti az előírásokat, annál elzárják a vezetékes vizet.

A száraz téli hónapokban a talajvíz szintje drámaian csökkent, ezzel együtt a víztartalékok is jóval kisebbek a megszokottnál. Hasonlóan kritikus a helyzet Mallorca északi partvidékén, a hegyi falvakban is.

Csúcsra járatják a sziget három sótalanító állomását is Palma, Andratx és Alcúdia településeken, hogy a tengervízből állítsanak elő ivóvizet – ez azonban rendkívül drága eljárás, és nem oldja meg a problémát. Ráadásul siralmas állapotban van a vezetékhálózat: becslések szerint a csövekben továbbított víz negyede(!) elszivárog a rendszerből, és pocsékba megy.

Mateu Ferrá, Banyalbufar polgármestere egyre ingerültebben kéri a kormánytól, hogy az idegenforgalmi adó egy részéből újíttassa fel a vezetékeket, és egyáltalán, tegyen már valamit a válsághelyzet megoldására. Kérése egyelőre süket fülekre talált.

Csakhogy az augusztusi főszezon még súlyosabb vízhiányt hozhat. Rekordszámú turistát várnak a szigetre, hiszen az arab világ válsága, a polgárháborúk és terrortámadások miatt egyre több nyaralni vágyó választja Tunézia, Egyiptom vagy Törökország helyett inkább az európai fennhatóság alatt álló üdülőhelyeket, köztük Mallorcát.

Márpedig a sziget elsősorban az idegenforgalmi bevételekből él, ezért a külföldi vendégeknek mindenki igyekszik a kedvében járni. A fővárosban, Palmában még viszonylag jól állnak ivóvíz-tartalékokkal, és nem is akarják vízkorlátozással elriasztani a turistákat.

Ez pedig azzal jár, hogy az ott nyaralók közül sokaknak fogalmuk sincs arról, hogy takarékoskodni kellene a vízzel. Nem is igen takarékoskodnak – valójában inkább a jóléti társadalmak rossz szokásait követve pazarolják a vizet. A Baleár Egyetem kutatóinak számításai szerint egy turista átlagosan háromszor annyi vizet fogyaszt el adott idő alatt, mint egy őslakó.

Tarthatatlan a helyzet: minél több turista megy a szigetre, annál hamarabb kell majd szembesülniük azzal, hogy az édesvíz egyre drágább kincs a Mediterráneumban is.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Egyre több fiatal afrikai illegális bevándorló érkezik a Kanári-szigetekre

2 és fél évre börtönbe küldené az ügyész Rubialest

1000 család otthonát bonthatják el, ha az eredeti tervek szerint fejezik be a Sagrada Famíliát