NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Rio: Hosszú út az olimpiai aranyig

Rio: Hosszú út az olimpiai aranyig
Szerzői jogok 
Írta: Horváth Ferenc
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Hosszú Katinka 27 évesen, negyedik olimpiáján szerezte meg első ötkarikás aranyérmét, de aligha az utolsót

HIRDETÉS

Hosszú Katinka 27 évesen, negyedik olimpiáján szerezte meg első ötkarikás aranyérmét, de aligha az utolsót.

A bajai lány már a 2004-es, athéni olimpián, alig 14 évesen lehetőséget kapott. 200 m gyorson a 31. helyet szerezte meg. Első jelentős felnőtt eredményére 2008-ig kellett várni, amikor az eindhoveni Európa-bajnokságon legerősebb számában, 400 m-es vegyesen ezüstérmet szerzett. Ugyanakkor a pekingi olimpia évében már egyre kevésbé élvezte az úszást. Sőt, a válogatott dél-afrikai edzőtáborában alig akart vízbe menni, inkább csak a napsütést élvezte volna.

A lendületből ugyan még tartott – 400 m vegyesen 12., 200 m vegyes úszásban pedig 17. lett a 2008-as olimpián – de a napi több ezer méteres edzések csak púp volt a hátán, abba akarta hagyni az egészet. Pedig óriási tehetségnek tartották.

Dr. Petrekanits Máté a Testnevelési Egyetem terhelés-élettani laborjának vezetője néhány hónapja elmesélte a kezdetekről az alábbi történetet.

- Tudja, én is bajai vagyok, akárcsak Katinkáék. Amikor behozta hozzám az édesapja, aki kiváló kosaras volt, az akkor rendelkezésünkre álló mérési módszerekkel kimutattuk, hogy Katinka izomzata, alkata, testtömege, keringése, légzési funkciói alkalmassá teszik őt arra, hogy élsportoló legyen. Egészen pontosan ezt mondtam neki: ebben a lányban benne van egy Kőbán Rita.

Egy új kihívás új impulzust adott úszókarrierjének – ösztöndíj az Egyesült Államokban. 2008 őszétől a Dél-kaliforniai Egyetemen kezdett el pszichológiát tanulni – meg persze úszni. Az egyetemi úszócsapatban Dave Salo kezei alatt dolgozott. A szakember tanítványai öt érmet szereztek a 2000-es sydneyi olimpián. 2004-ben és később, 2012-ben ő volt az amerikai olimpiai úszó-válogatott kapitánya. Salo ügyesen motiválta magyar tanítványát, plusz motivációt jelentett számára egyik amerikai úszótársa, egy bizonyos Shane Tusup megkülönböztetett figyelme.

A 2009-es római világbajnokság jelentette az igazi áttörést, 400 m vegyesen világbajnoki- és Európa-csúcsot úszva aranyérmet nyert. Egy évre rá a budapesti Európa-bajnokságon három aranyat szerzett, az egyetemi csapatban vezéregyéniséggé vált.

A 2012-es olimpia előtt mindenki az esélyesek között tartotta számon, de London csalódást hozott, egyúttal egy fontos fordulópontot.
Hosszú Katinka „csak” negyedik lett 400 méter vegyesen a nyári játékokon.

Az olimpia előtt hiába mondták neki a hazai a szakemberek, hogy jöjjön vissza Magyarországra, mert egy amerikai edző nem fogja normálisan felkészíteni az olimpiára a sajátjai ellenfeleként, Hosszú nem hallgatott senkire.

A kudarc – hiszen még az érem sem jött össze – Dave Salo és Katinka kapcsolatát végképp megmételyezte, az edző az amerikai tanítványaira figyelt inkább, Katinka sem bízott a trénerben. Az utolsó lökést a 400-as döntő után lezajlott párbeszédük adta.
Hosszú megkérdezte edzőjét, most akkor mit tegyen? Salo cinikus válasza állítólag így hangzott: – Menj és nyiss egy szépségszalont!

Utólag persze, ez a fordulat is átértékelődött. – A legjobb dolog, ami velem történhetett, hogy a londoni olimpián negyedik lettem négyszáz vegyesen! – hangzott el azóta számtalanszor a magyar úszónő szájából ez a mondat.

Az amerikai úszótárs – már egy ideje sokkal több is annál –, Shane Tusup egy sérülés miatt feladni kényszerült úszópályafutását, így Dave Salo mellett a szakmai stábban kapva helyet, sokat tanult és szerzett gyakorlatot edzőként.

Innentől szerelme vette át Katinka felkészítését. Hazatértek Magyarországra, a Vasas SC-ben versenyzett tovább. Hamarosan elkezdte döntögetni a világrekordokat 50 méteres medencében és rövid pályán is.

Az első igazán nagy dobásuk a barcelonai világbajnokságon volt: 2013-ban Hosszú Katinka 3100 métert versenyzett a vb-n. Ez elképesztő adat! Ilyenre vagy ehhez hasonlóra csak Michael Phelps volt képes azt megelőzően. Amikor Katinkát erről faggatták a vb-n, csak annyit jegyzett meg: – Huh, ez tényleg brutális volt! De bevállalnám újra, ez nem is kérdés.

Sikerének titka egyébként abban is rejlik, hogy az elmúlt években a tökélyre fejlesztette a regenerálódási képességét – nagyon hamar képes ismét erőre kapni, legyen bármilyen megerőltető úszás is mögötte.

Kanyarodjunk vissza egy gondolat erejéig Dr. Petrekanits Mátéhoz. Miben látja ő Katkáék titkát.

- Tízezer emberből kettő alkalmas arra, hogy élsportoló legyen (95 százalékban a genetika a meghatározó). De ebből a kettőből lehet, hogy az egyik csak megyei bajnok lesz, a másik viszont olimpiát nyer. Ennyit jelent a hozzáadott szakértelem, a háttértudás. Shane Tusup zsenialitása abban van, ahogy megismerte és feltérképezte Katinkát, és rájött arra, mire alkalmas. Például arra, hogy a Világkupa-futamokat edzésként fogja fel, miközben pénzt keresnek ezekkel.

Közben a két fiatal 2013 augusztusa óta immár férjként és feleségként éli mindennapjait.

HIRDETÉS

2015-ben Hosszú Katinka szakított a Magyar Úszószövetséggel. Decemberben sajtótájékoztatón jelentette ki, hogy nem elégedett a hazai szövetség munkájával. Január elején Hosszú újabb sajtótájékoztatót hívott össze, amelyen közölte, hogy magánzóként, saját anyagi forrásokból készül a nyári játékokra – ennek megfelelően azóta menedzsmentjén keresztül tartotta a kapcsolatot a szövetséggel.

A többfrontos harc azonban nem vonta el figyelmét a lényegről: Rióba már úgy utazott ki, hogy a 25-ös és az 50-es medencében rendezett vegyesúszó-számok közül négyben övé a világrekord! Már csak a nagymedencés 400 vegyes világcsúcsa hiányzott – egészen vasárnap hajnalig.

És írjuk fel:

- augusztus 9-én a 100 m hátúszás döntőjében áll még rajtkőre,

- augusztus 10-én a 200 m vegyes döntője következik,

HIRDETÉS

- augusztus 11-én a 200 m pillangó döntőjébe várjuk, és a 4×200-as gyorsváltónkkal is bejuthat a fináléba,

- augusztus 12-én pedig a 200 m hátúszás döntője következik.

Reményeink szerint mind-mind Hosszú Katinka főszereplésével.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Meggyújtották az olimpiai lángot Görögországban

Áthelyezhetik a párizsi olimpia megnyitóját, ha a magas biztonsági kockázat ezt indokolja

Párizs: maradhatnak a Szajna-parti könyvárusok az olimpia ideje alatt is