rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Már a 2020-as olimpiára készül Japán


Japán

Már a 2020-as olimpiára készül Japán

Még csak pár napja kezdődött el a riói olimpia, de Japán már a jövőbe tekint. A brazil városban megnyílt a Japán Ház, ahol mindent meg lehet tudni a 2020-as tokiói játékokról. A szigetországban abban bíznak, hogy a tokiói olimpia jelentős előrelépést hoz Japánban.

- Az 1964-es tokiói olimpiai teljesen megváltoztatta Japánt. Szeretnénk, hogy hasonlóan pozitív hatással legyen a 2020-as is, de nemcsak a mi országunkra, hanem az egész világra – nyilatkozta Ono Hikariko, a tokiói játékok szóvivője.

A Japán Házban innovatív megoldásokkal is találkozhatnak az érdeklődők. Bemutattak egy japán gyártó által készített, hidrogénnel működő autót, amely nagy sikert aratott a közönség körében. Ez lesz a tokiói olimpia hivatalos járműve.

- A riói olimpia után közvetlenül kezdődik majd egy kulturális olimpia, mely során különböző, az eseményekhez kapcsolódó játékokkal szeretnénk inspirálni a japán és a külföldi fiatalokat – mondta a szóvivő.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a riói megnyitó előtt döntött arról, hogy a 2020-as játékok programjába öt új sportág kerül majd be. Tokióban gördeszkázást, hullámlovaglást, sportmászást, karatét és baseballt is lehet majd látni.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Új alkotmányról döntenek Thaiföldön