rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Botrányok és válság tépázta Brazíliában kezdődik az olimpia


Brazília

Botrányok és válság tépázta Brazíliában kezdődik az olimpia

Megérkezett az olimpiai láng Rióba, ami csak az avatott sportrajongók számára megható. A tömegeket a pénteki megnyitó hozza majd lázba, ez a tapasztalat.

Habár a tapasztalatból következtetéseket levonni idén csak óvatosan szabad, hiszen a körülmények több szempontból is jelentősen eltérnek a megszokottaktól.

A sportolók és a szervezők is számos kihívással szembesülnek a sokmilliós metropoliszban, miközben a hatóságoknak szembe kell nézniük a helyiek most már évek óta súlyosbodó csalódottságával is.

Ezen a sportrajongás valamelyest enyhíthet a következő hetekben, de az is lehet, hogy felkorbácsolja majd az indulatokat a lehetőség, hogy az egész világ szeme láttára lehet a kormány leváltásért vagy épp helyén maradásáért tüntetni az olimpia ideje alatt. Nem véletlen, hogy magas szintű biztonsági készültséget rendeltek el a játékok idejére Rio de Janeiróban.

Ki érti a brazilokat?

Az államfővel, Dilma Rousseffel már első mandátuma idején sem voltak elégedettek a brazilok, mégis újraválasztották őt alelnökével, Michel Temerrel együtt 2014 októberében.

Ahogyan az azt megelőző hónapokban, az azóta eltelt időben is egymást érték a tömegtüntetések, amelyek átmenetileg súlyos zavargásokká nőttek országszerte Brazíliában.

A lakosság elsősorban a közszolgáltatásokkal és a köz-, illetve felsősoktatással elégedetlen, miközben kikéri magának a mindent behálózó, kormányszinten is általános korrupciót.

Rousseff elvetette a sulykot

Az államfőt végül is májusban felfüggesztette a parlament. Alkotmányos vádemelési eljárás folyik ellene, mert a gyanú szerint részt vett a költségvetési adatok 2014-es kozmetikázásában, amit a feltételezés szerint újraválasztása érdekében tett.

Habár a brazil legfelsőbb bíróság utasította a parlamentet, hogy az alelnök ellen is indítson vizsgálatot az állami olajválallat korrupciós botrányával összefüggésben, Michel Temer az alkotmánynak megfelelően ideiglenesen átvette az elnökséget Dilma Roussefftől.

A botrány egyébként nem kímélte a népszerű baloldali kormánypárt emblematikus alapítóját, a korábbi elnököt, Luiz Inacio Lula da Silvát sem, akit utóda, Dilma Rousseff gondolkodás nélkül a pártfogásába vett. Ez volt az, ami kiverte a biztosítékot a brazil törvényhozásban.

A gazdaságot kéne talpra állítani

A szociológusok szerint a morális válság csak súlyosbítja az évek óta recesszióban lévő gazdaság keltette népharagot. 2013-ban és 2014-ben a gazdasági visszaesés a bűnözés térnyerésével járt. A 2015-ös év valamelyest enyhülést hozott, de idén megint rettenetesek a gyilkossági, rablási és más bűnügyi statisztikák.

A brazil gazdaság mostani, elhúzódó reccessziójára a múlt század harmincas évei óta nem volt példa, és az IMF még jövőre sem számít javulásra.

Vannak, akik némi lendületet remélnek a most kezdődő olimpiai játékoktól, de így volt ez a 2014-es futball világbajnokság előtt is, és aztán csalódniuk kellett. A lakossági költés valóban nőtt abban a negyedévben, de a gazdaság éves eredményén ez nem segített.

Megint elmúlik egy év nyomtalan?

Amíg el nem dől, hogy az államfő ellen vádat emelnek-e, az ideiglenes elnök átmeneti kormánya felel Brazíliáért. A májusban kezdődött alkotmányos vádemelési eljárás szabott ideje fél év, de tovább is tarthat.

A másik botrány, az állami olajvállalat, a Petrobras korrupciós ügyei egyre szerteágazóbbak, ezekről még nehezebb megmondani, mikor és miként jutnak nyugvópontra. Addig is súlyos feszültséget, alkalmanként nyílt konfliktust szülnek az igazságszolgáltatás és a politikai elit között, miközben újabb és újabb szálai indulnak a nyomozók keze között.

Vagyis az idei év még biztosan a politikai botrányok jegyében, gazdasági reformok nélkül telik majd Brazíliában.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Kamatvágásra kényszerült a Bank of England