rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Készültség Franciaországban


Franciaország

Készültség Franciaországban

Újabb tartalékosokat hívtak be augusztusra Franciaországban. Eddig mintegy 12.500-an csatlakoztak a rendőri erőkhöz.

A francia védelmi tanács ülése után Bernard Cazeneuve belügyminiszter azt mondta, erre azért volt szükség, hogy biztosítani tudják a nyári rendezvényeket.

- Az a cél, hogy megtartsunk minél több nyári eseményt, miközben minden szükséges óvintézkedést megteszünk. Amennyiben nincsenek meg az ehhez szükséges feltételek, a helyi önkormányzatok és közösségek dönthetnek úgy, hogy lemondják a rendezvényt. A nyáron is fenntartjuk a lehető legmagasabb szintű készültséget – fogalmazott a francia belügyminiszter.

A tervek szerint 2019-re 84 ezer főből áll majd a Nemzeti Gárda létszáma. A szervezet létrehozását a múlt héten jelentette be François Hollande elnök.

A párizsi vezetés abban bízik, hogy a tartalékosok mozgósításával jobban tudják a közrendet és a nyilvános rendezvényeket biztosítani országszerte.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Alkotmánymódosításra készülnek Japánban