A politikusok kitartóan lavíroznak az incidensek és a politikai fordulatok között. Életben kell tartaniuk a tavaly őszi paktumot.
HIRDETÉSEgyre messzebb kerül a realitástól a német-török együttműködés.
Mondhatnánk úgy is, hogy egyre nő a feszültség Berlin és Ankara között, de ez azt sugallná, hogy a tavaly késő ősszel menekültügyben kötött kényszerű szövetség kockán forog.
Márpedig erről szó sincs, ahhoz ragaszkodnak a felek, épp csak a napi történésekből egyre nyilvánvalóbb, hogy ez a két ország nem nagyon találhat közös hangot.
Vagyis az együttműködési szándék politikai szinten töretlen, de az élet ennek ellentmond.
A legutóbbi vita tárgya egy kölni tüntetés, amely a török kormány pártját fogta. A szervezők kapcsolni akarták a török államfőt, hogy egyenes adásban mondjon beszédet, de a német hatóságok nem engedték mondván, hogy olaj lehet a tűzre a puccskísérlet utáni megtorlás közepette.
Arra ugyan kaptak engedélyt, hogy felolvassák a szónoklatot, de ez kevésnek bizonyult.
A török igazságügyi miniszter? Bekir Bozdag a Twitteren is megírta, hogy a tiltást udvariatlan és jogtalan gesztusnak gondolja, és úgy érzi, meg lett csúfolva a demokrácia és az igaság is. Szerinte Németországnak ezután nincs alapja sem jogállamnak nevezni magát, sem emberi, illetve szabadságjogokra hivatkozni.
És ezzel a Németországban élő törökök jó része egyetért. Sokan támogatják a több mint tíz éve – kezdetben kormányfőként, ma már államfőként – hatalmon lévő Recep Tayyip Erdogan keménykezű politikáját.
Egy férfi a kölni tüntetésen azt mondta, hogy a nyugati sajtónak fogalma sincs róla, milyen messzire elér az Amerikában élő hitszónok, Fethullah Gülen keze Törökországban. Úgyhogy azt javasolja a német újságíróknak, körültekintőbben tájékozódjanak, mielőtt leírnak valamit.
Németországban körülbelül hárommillió török él. Mindenkit ide sorolnak, akinek legalább az egyik szülője Törökországban született. Közülük sokakat dühít, hogy a német sajtó nem hősként emlegeti azokat a civileket, akik a puccskísérlet éjszakáján utcára vonultak, puszta testükkel próbáltak feltartóztatni tankokat.
A szövetségi kormány szóvivője, Steffen Seibert ezzel kapcsolatban a török államfő javaslatáról, a halálbüntetés visszaállításának lehetőségéről beszélt mondván, hogy Berlin és Brüsszel álláspontja szilárd: az az ország, ahol kiróható halálbüntetés, nem lehet tagja az Európai Uniónak. Ha tehát Ankara így dönt, vége a csatlakozási tárgyalásoknak.
Ankara úgy tesz, mintha ez nem érdekelné, sőt kikéri magának, hogy a Nyugat bele akar avatkozni Törökország belügyeibe.
Az államfő azzal érvel, hogy a puccskísérlet utáni szigorúság éppen a demokrácia védelmében elkerülhetetlen. Német kritikusai szerint amit ő elvileg védene, gyakorlatilag már nem létezik Törökországban.
A török vezetés a mostaninál még sokkal érzékenyebben reagált egy nyár eleji fordulatra. Június 2-án a német törvényhozás alsóháza népirtásnak nyilvánította a török birodalomban élő örmények százezreinek múlt század eleji lemészárlását. Voltak képviselők, akik halálos fenyegetést kaptak a rákövetkező napokban.
Visszafelé haladva az időben: a tavaly őszi menekültügyi paktum után először egy német humorista gúnyverse okozott nyílt konfliktust Berlin és Ankara között. Jan Böhmermann egy elég trágár gúnyverset írt, majd elő is adott a török államfőről. A török kormány bírósági eljárást kért a humorista ellen, és a német kancellár úgy döntött, hogy a török kormánynak ehhez joga van.
A súlyosbodó európai menekültválság közepette nem kérdés, hogy Ankarának még van néhány dobása.