NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Fuvolázó technokrata lett Peru elnöke

Fuvolázó technokrata lett Peru elnöke
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Egy 77 éves volt wall street-i bankárt és technokratát választott elnöknek Peru. Pablo Kuczynski öt évre veszi át az ország vezetését.

HIRDETÉS

Egy 77 éves volt wall street-i bankárt és technokratát választott elnöknek Peru. Pablo Kuczynski öt évre veszi át az ország vezetését.

Kuczynski mindössze 41.000 szavazattal nyert a volt perui elnök lánya, Keiko Fujimori ellen. A kongresszus 130 helyéből Fujimori pártja 73-at kapott, míg az elnök pártjának mindössze 18 jutott.

Az új elnök megörökölte azt a kényes feladatot, hogy az emberi jogok megsértésével és a korrupcióval vádolt volt elnök, Alberto Fujimori amnesztia kérelmére választ adjon.

Az elnök nyilatkozatából kiderül, hogy az amnesztia kérelmet elutasítja, viszont javaslatott tett, hogy Fujimori a bűntetést házi őizetben töltse le.

Fő feladata – ami miatt elsősorban megválasztották – hogy újra kell indítania a gazdaságot, amely 2013 óta csak évi 3% körüli növekedést produkált a korábbi évek 6,5%-a helyett. Kuczinsky 5%-os növekedést célozna meg, hogy csökkentse a szegénységet és modernizálja az országot.

- Az emberek 30-40%a nincs biztonságban – mert nincs elég rendőr és rendőrörs – nem jut hozzá sem minőségi oktatáshoz, sem egészségügyi ellátáshoz, de még ivóvízhez sem – mondta az elnök.

Pedro Pablo Kuczinsky európai bevándorlók gyermeke, elitiskolákba járt, már fiatalon pénzügyi szervezeteknek dolgozott. Hozzáértését nem is vonták kétségbe, de azért lehetett rajta fogást találni. Élemedett korán kívül ellenfelei azzal próbálták hitelteleníteni, hogy a perui átlagemberek és a vidék problémáiról mit sem tud. Kuczinsky – aki egyébként fuvolán játszik, és muzsikusként is jegyzik – valóban otthonosabban forog a bankettasztalok és koncerttermek világában, mint az indián falvakban. A kampányban ezen a téren maga is igyekezett ledolgozni a hátrányát, és valamelyest sikerült is javítania a megítélésén. Megválasztásában az is szerepet játszott, hogy az ország pénzügyi elitjének többi tagjával szemben a korrupciós vádak hosszú karrierje során mindvégig elkerülték.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Razziáztak a perui elnöknél, kalapáccsal törték fel a rezidencia ajtaját

Bíróság elé állítják a perui exelnököt

Kiadta az Egyesült Államok, bíróság elé áll a pénzmosással vádolt volt perui elnök