rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Ferenc pápa: A világ háborúban áll


világ

Ferenc pápa: A világ háborúban áll

Ne féljünk kimondani az igazságot: a világ háborúban áll, mert elvesztette a békét – ezt mondta Ferenc pápa közvetlenül azelőtt, hogy megérkezett volna a krakkói Katolikus Ifjúsági Világtalálkozóra.

A katolikus egyházfő szerint nem vallásháború, hanem az érdekek háborúja zajlik, melynek célja a pénz, a természeti erőforrások és az emberek feletti uralom megszerzése. Ferenc pápa úgy véli, hogy egyfajta harmadik világháború folyik, amely nem egyszerre, hanem részletekben történik.

A katolikus egyházfőt Andrzej Duda lengyel elnök fogadta a krakkói repülőtéren. Ferenc pápa öt napot tölt Lengyelországban. Pénteken Auschwitz-ba megy, vasárnap pedig misét celebrál az Ifjúsági Világtalálkozó résztvevői előtt.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

A Szír Véderőre támadt az Iszlám Állam