rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Egyre durvul a tisztogatás Törökországban


Törökország

Egyre durvul a tisztogatás Törökországban

Négyről harminc napra emelik az őrizetbe vételek maximális időtartamát Törökországban a múlt heti puccskísérlet után kihirdetett rendkívüli állapot értelmében.

Eddig már több mint tízezer embert vettek őrizetbe a hatalomátvételi kísérlettel összefüggésben.

Az anakarai parlament csütörtökön fogadta el a Recep Tayyip Erdogan államfő által bejelentett három hónapos rendkívüli állapotot, melynek értelmében az országot törvényerejű rendeletekkel kormányozzák.

A török kormány az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben élő török muszlim hitszónokot, Fethullah Gülent vádolja a puccskísérlet előkészítésével és az arra való felbujtással.

A Gülen-hálózattal kapcsolatban álló köztisztviselőket végérvényesen menesztik munkakörükből. Hasonló következményekre számíthatnak a bírák és ügyészek, akik a nyomozás alapján fenyegetést jelentenek a nemzetbiztonságra, tőlük útlevelüket és esetleges fegyvertartási engedélyüket is bevonják, lakóhelyüket pedig 15 napon belül kiürítik. Összesen 35 Gülenhez köthető egészségügyi intézményt, ezer iskolát, 1200 egyesületet, alapítványokat, szakszervezeteket zárnak be.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Se haverok, se lányok