rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Katonai puccskísérlet Törökországban: kemény lesz a megtorlás


Törökország

Katonai puccskísérlet Törökországban: kemény lesz a megtorlás

ALL VIEWS

További hírek erről

A török vezetés meghiúsította a puccskísérletet – jelentette ki az isztambuli Atatürk reptéren a török elnök, aki szigorú büntetést ígért az államcsíny kitervelőinek.

- Árulás történt, lázadás, és azok, akik elárulták ezt az országot, súlyos árat fizetnek majd mindezért – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan. – A Legfelsőbb Katonai Tanács augusztus elején ül össze. Az, hogy mindez ez előtt a találkozó előtt történt, több mint hasznos a tisztánlátáshoz. Ki fogjuk takarítani a hadsereget – tette hozzá az elnök.

A nyaralását félbeszakító Recep Tayyip Erdogan gépe nem sokkal hajnali fél három előtt landolt a légikikötőben. Az államfőt hatalmas tömeg üdvözölte: a politikus megérkezése után tévébeszédet is tartott, amelyben többek között azt ígérte, hogy “kitakarítja” a hadsereget. Szerinte milliók vonultak az utcára, hogy a puccskísérlet ellen tiltakozzanak.

A katonai hatalomátvételre tett kísérletben az ankarai parlamentet is támadás érte, ami több civil életébe került, a puccskísérletnek összesen legkevesebb 42 áldozata és csaknem 150 sebesültje van. Legkevesebb 130 embert letartóztattak.

A török fővárost pénteken késő este verte fel fegyverropogás, Binali Yildirim török kormányfő pedig nem sokkal később bejelentette: katonai puccskísérlet zajlik az országban.

A katonaság tankokkal zárta le Ankara és Isztambul főbb útjait, hídjait és leállt a légiforgalom is. A hadsereg közleménye szerint “a demokráciát akarják megvédeni az ország iszlamizálására törekvő Erdogan elnöktől”.

Kijárási tilalmat rendeltek el egész Törökországban, lezárták az isztambuli és ankarai hidakat, főútvonalakat és reptereket. Lezárták a török légteret is, az Iszlám Állam ellen harcoló NATO-gépeket is leszállították. Isztambul és Ankara több pontján is fegyveres katonák várakoztak. A hadsereg ankarai főhadiszállásán katonák egy csoportja túszokat ejtett, köztük a vezérkari főnököt.

Erdogan török elnök szerint a felkelést a hadseregből csak néhány katona szervezte, továbbra is a kormányé a hatalom és megbüntetik a puccsolókat.

Az államfő mobiltelefonon, FaceTime-on jelentkezett, két interjút is adott, és összetartásra szólította fel a népet. Az államfő az Égei-tenger partján, a dél-törökországi Bodrum városában töltötte szabadságát. Ahogy fogalmazott, “a puccs egy kisebbség műve a hadseregben, de le fogják győzni őket”. Egyben felszólította az embereket, hogy menjenek ki az utcákra zászlókkal, és “szerezzék vissza demokráciát”.

A török állami televízió és rádió, a TRT székházában túszul ejtették a személyzetet, és az egyik műsorvezetőnővel olvastatták be közleményüket, majd pedig egymást érték a “nyilatkozatok” a kényszerű élő adásban.

A török miniszterelnök, Binali Yldirim repülési tilalmat hirdetett Ankara felett.

Ankarában találat érte a parlament épületét, a belügyminisztériumot, a hírszerzés főhadiszállását, a katonai és a rendőri központot, valamint több katonai létesítményt.

A török-görög határon készenlétbe helyezték a görög rendőrséget. Törökország eközben a Bulgáriával közös határszakaszt zárta le.

A törökországi eseményekre reagált már az amerikai külügyminiszter, az iráni diplomácia vezetője és a német kancellár is. Mindannyian az alkotmányos intézmények tiszteletben tartására és a vérontás elkerülésére szólítottak fel.

ALL VIEWS

További hírek erről

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

"Legalább százan rohantak be a konyhába"