rendkívüli hír

Lagerfeld: Soha többé nem megyek Britanniába

A német származású divattervező

Éppen ezt olvassa:

Lagerfeld: Soha többé nem megyek Britanniába

Betűméret Aa Aa

– A divatvilág egyik legnagyobb ikonja, Kaisernek, vagyis császárnak nevezik, a legnagyobb divatházak jegyzik a nevét – a Fendi, a Chanel, és még egy sor másik. Mondhatjuk, hogy a divat igazi uralkodója.

– Rómában vagyunk a Fendi 90. születésnapja alkalmából, és nem kisebb személyiséggel beszélgetünk, mint maga Karl Lagerfeld.

– Karl Lagerfeld, nagyon köszönöm, hogy elfogadta a Global Conversation meghívását.
Rómában vagyunk, hogy a Fendi 90. születésnapját ünnepeljük. Ezzel a névvel mindenki a luxust azonosítja, de mit jelent önnek a luxus?

– A Fendi egy jó példa arra, hogy milyennek kéne lennie, milyen lehetne a divat. Tudja, sokféle luxus létezik. Az is luxus, ha valakinek van ideje saját magára, anélkül hogy folyton stresszelne. Manapság vannak a szegény emberek, akiknek nincs semmi dolguk, másoknak meg tele van az élete stresszel, ez is egyfajta luxus. A luxus minőség kérdése is, a luxus egyfajta gondolkodásmód. Nemcsak drága dolgokról van szó, az is fontos, hogy jók legyenek, és ezt az áruk is alátámassza, emellett pedig a minőségüknek is kiválónak kell lenniük.


Karl Lagerfeld

  • Senki sem tudja, mikor született – valószínűleg 1935-ben
  • Lagerfeld 1965 óta dolgozik a Fendinek, a Chanelnek 1983 óta
  • Fiatalkorában illusztrátor szeretett volna lenni
  • Imádja Choupette nevű macskáját, akit a múzsájának tart

– Úgy látszik, önnek a luxus is munka. Mintha soha nem állna meg, mi a titka?

– Nincs titok. Nem szabad elfelejteni, hogy mind a Fendinek, mind a Chanelnek kiváló körülmények között dolgozhatok. A legjobb emberekkel és a legjobb körülmények között dolgozhatok. A marketinges emberek nem ólálkodnak állandóan körülöttem. Azt csinálom, amit akarok és amikor akarom. Érti? Ez számomra már luxus. Mert a nagy divatházaknál, mindig ott ugrál a designos, a marketinges, én azt mondom, nekem ilyen nincsen, nem piszkálnak, ha más körülmények lennének, azonnal elmennék.

– Ezt a 90 évet egy bemutatóval fogjuk ünnepelni.

– De nem az enyémmel!

– Nem, persze. Hála az égnek, még nem az ön születésnapja van, hanem a Fendié. Rómában, a Trevi-kútnál lesz a város és a tündérek által inspirált bemutató.

– Nem csak Róma inspirálta. A kollekció tematikája egy tündérmese.

– Ez hogyan tükröződik az ön kreációiban?

– Tulajdonképpen, amit csinálunk, ahogy majd látja is, nagyon költői. Olyan, mint egy tündérmese. Egy olyan embertől kaptam az inspirációt, akit már rég elfelejtettünk. Az előző évszázad elején élt egy Kay Nielsen nevű dán, egy csodás illusztrátor, nagyon költői, nagyon különös, nagyon északi. Egyáltalán nem hasonlított az akkori művészetre, az art decóra. Most fedeztem én is fel, egészen elfelejtődött, én is csak most fedeztem fel. Belőle nyertem inspirációt, bizonyos színekhez, mintákhoz, mindenhez. Természetesen kértem segítséget az ő emlékére létrehozott alapítványtól, a kiadótól, mert már nincsen semmi nyomunk a munkájáról, de nagyon nagyon szép, és ez az inspiráció, olasz divattá alakult.

– A Fendi-ház híres a tökéletes kézimunkájáról, hogyan tudják beilleszteni az új technológiákat?

– A kettő nem ellensége egymásnak, különben nem csinálnánk ilyet. Azonnal végünk lenne, ha egy technikánál leragadnánk. Nyitott szemmel kell járni. Bármit meg lehet csinálni, bárhonnan lehet inspirációt nyerni, de ennek fej fej mellett kell mennie a technikai innovációval, különben nincs értelme.

– Róma fontos város önnek….

– Ezt a várost ismerem Párizs után a legjobban. Rómában, hát az egész életem során talán 800-szor jártam… Voltak lakásaim is Rómában. Ez egy olyan hely, ahol úgy érzem magam… utálom ezt a kifejezést, de “otthon érzem” magam. Utálom ezt a kifejezést, sehol sem vagyok otthon, mert én mindenhol otthon vagyok, mindenhol ugyanolyan, de azért itt, ez a környezet nagyon ismerős.

– Mikor találkozott először a várossal?

– Még gyerekkoromban, a történelem előtti időkben.

– Van valamilyen meghatározó emléke?

– Igen, épp meg voltam fázva.

– Nos, nem csak a Fendihez köthetjük a nevét, a Chanelnek is dolgozik, ahol önálló kollekció viseli a nevét. Ehhez egy hármas személyiség kell?

– Nem egy, hanem három.

– Három van?

– Igen, legalábbis remélem. Mert tudja, Fendi én vagyok az olasz verziómban, a Chanel a francia változatom, a harmadik szelet pedig saját magam.

– Úgy láttam, eszméletlen gyorsan és nagyon pontosan rajzol.

– Igen, eredetileg illusztrátor akartam lenni, bár ma már mindent számítógéppel csinálnak, az art directorok már mások munkáját nézik a képernyőn. Én meg mindent magam csinálok. Szeretek nagyon pontosan rajzolni, már-már 3 dimenzióban. Azok, akik közvetlenül velem dolgoznak, az „elsők”, ahogy mi hívjuk őket, nekik nem is kell kérdezniük. Amikor látom az első próbadarabokat, szinte teljesen olyanok, mint a rajzaim. Ha mégsem, akkor az az én hibám, nem az övék.

– Ez érdekes. Én inkább azt hittem, ezek az emberek fordítják le az ön rajzait.

– Nem, én már mindent előre lefordítok, 3D rajzokat és megjegyzéseket is fűzök hozzá. Sok időt elvesz, de imádom. Régen karikaturista és portrérajzoló szerettem volna lenni.

– Megkértük az euronews nézőit, küldjék el kérdéseiket. Ön egy ikon. De Christos Senekous megfordítja a kérdést és azt kérdezi, hogy ön számára ki az ikon?

– Olyanokról van szó, akiket az emberek már nem feltétlen ismernek. Harry Kessler, aki a Bauhaust alapította meg és a Nietzsche alapítványt Weimarban, vagy Walther Rathenau, a náci Németország első áldozata. De nem gondolok úgy az emberekre mint ikonokra. Az én ikonjaimat a közönség nem ismeri.

– Van múzsája?

– Igen, Choupette.

– De hiszen Choupette az ön macskája!

– Igen, igen, igen.

– Hogyan inspirálja?

– Hálistennek ezt nem lehet leírni. Azzal, hogy ott van. Nagyon nyugtatóan hat rám. Ráadásul elismert gyógyszer is. Azoknak az embereknek, akiknek van macskájuk sokkal kevesebb problémájuk van az egészségükkel, mint azoknak akiknek nincs. Állítólag hihetetlen terápia. Olvastam erről egy komoly és tudományos cikket.

– Ez igaz, hogy állatok jelenlétükkel megnyugtatnak minket, de az is fontos…

– Szükségem van a nyugalomra, kicsit hisztérikus vagyok, de ez mondjuk egy új dolog. Ő 5 éves. Régen soha nem gondoltam volna, hogy beleszerethetek egy macskába, de ő különleges és az egész világon népszerű.

– Mitől olyan különleges?

– A jelenléte, a szépsége – örömet okoz, ha csak ránézek. Halálra nevetem magam mikor rámnéz azokkal a nagy szemeivel. A szőre pedig gyönyörű, mert több asszisztens is foglalkozik vele, így sosincs egyedül. Még itt a szállodában is, fent van a szobalányával.

– Önnel utazik?

– Néha igen, néha nem. Egyes országokba nem jöhet velem. De ezeket az országokat kerülöm. Például Angliába sem megyek, most a Brexit után már nem is fogok.

– Hadd kérdezzek valamit a Brexitről, ha már itt tartunk. Egyesek szerint a Brexit az első lépés Európa feloszlása felé. Mit gondol erről?

– Engem az sokkol, hogy azok az emberek, akik ezt az egészet kiprovokálták, most leléptek, hogy már itt a katasztrófa. Ott van az szörnyű ürge, London polgármestere…

– Boris Johnson. (Johnson már nem polgármester, helyét 2016. május 9-én Sadiq Khan vette át – a szerk.)

– És az a másik nagyképű, nagyon-nagyon populista.

– Nigel Farage?

– David Cameron számomra Európa sírásója bizonyos értelemben. Voltak kiváltságaik, amik másoknak nem voltak meg. Azok az emberek, akik megszavazták, nem feltétlenül a jövőre szavaztak. Angela Merkel kormánya egy nagyon intelligens javaslatot tett. A fiatal briteknek német állampolgárságot adnának, amivel Németországban dolgozhatnának. Fennáll annak az esélye, hogy Nagy-Britanniát elhagyja az elit. Ez az eredménye az ilyen butaságoknak.

– Mit gondol Európa pillanatnyi helyzetéről? Növekvő nacionalizmust lehet látni, ez aggasztja önt?

– Igen, ez nyugtalanít, de számítottam rá. Ami Ausztriában történik, az egyáltalán nem vicces, ugyanez érvényes Lengyelországra is. És Franciaországban is látszik ilyen mozgás.

– Milyen hatása lesz ennek a fiatalokra, például a divatszakmában?

– Divat mindig lesz. Mindig több H&M lesz, mint luxusmárkák. De divat az mindig lesz.

– Ön szerint létezik európai elegancia?

– Igen, és ennek ellenpontja a Közel-Kelet eleganciája. Egy burka is lehet nagyon elegáns, de nem nekünk való.

– Milyen az európai elegancia? Önnek, mint európai állampolgárnak?

– Nehéz megmondani. Ez egy kozmopolita megjelenés. Egy bizonyos beállítódás, egyfajta könnyűség. De vigyáznunk kell, nehogy eltűnjön. A populizmus pedig nem éppen támogatja ezt.

– Még egy kérdés nézőinktől: méghozzá egy némettől, aki tudni szeretné, hogy milyen tanácsot adna azoknak a fiatal tervezőknek, akik az ön nyomdokaiba szeretnének lépni?

– Igyekezzenek!

– Gondolja, hogy nekik ugyanolyan esélyeik vannak, mint önnek volt?

– Nem, azok az idők már elmúltak.

– Olyan dolgokat tudok, amiket egyetlen iskolában sem tanítanak. Mióta elkezdtem, még sosem néztem vissza. Sok tapasztalatot gyűjtöttem, és nem szeretnék senkit elkedvetleníteni, de keressenek inkább másik példaképet.

– Milyen tanácsot adna a fiatal generációnak?

– Nem tudok tanácsot adni. Egyéni tanácsot tudok, de általánosat nem. Mindenkinek a tehetségétől, elkötelezettségétől, körülményeitől függ. Attól, hogy miként bontakozik ki valaki, hogyan találja meg a saját útját. Nem olyan egyszerű ez, különben bárkinek sikerülne. Nincs sikerrecept.

– Azt mondta, soha nem néz vissza…

Hanem mindig előre, hat hónapra. Mert így megy a divatvilágban. Avantgárd, hogy mit fogunk húsz év múlva hordani. Emlékszik még a hatvanas évek avantgardjára, úgy már senki sem öltözik. Az csak a látványról szólt.

– Mit mond Nam Kinnek, aki azt kérdezi, hogy miként fog kinézni a divatipar 50 év múlva? Milyennek látja a jövőt?

– Nincs varázsgömböm. Nem tudom.

– Két lábbal áll a földön egy nagyon excentrikus világban. Hogyan csinálja?

– Nem tudom, Gyakorlatias vagyok, felvilágosult, és nincsenek illúzióim magamat illetően.

– A divattervezők sokszor mondják, hogy nagyon gyorsan változik az ízlés.

– Akkor ne szerződjenek le a nagy divatházakkal, mert ezek a maguk ritmusa alapján működnek. Ezeknek az embereknek tetszik a nagy fizetés, de valahogy nehezükre esik a mögötte álló nehéz munka. De ezt csak később értik meg.

Sokan engem hibáztatnak, mert én vezettem be a kollekciókat, ezek nem voltak korábban. A Chanelnél ráadásul még van egy kézimunkával legyártott nullszéria is… Tudom, hogy a kicsit brutális ritmusért felelős vagyok, de megvan hozzá a szükséges személyzetem, és az erre fogékony ügyfélköröm is. Ha valaki ilyen messzire eljutott és ilyen sok embert alkalmaz, akkor ennek meg kell felelni. Franciául úgy mondják, evés közben jön meg az étvágy. Így van ez az inspirációval is, munka közben jön meg.

– És úgy hallottam, önnek álmában is.

– Előfordul, hogy néha csak úgy bevillan valami, olyankor mindent nagyon tisztán látok. Néha egész hétköznapi pillanatokban, például a fürdőkádban, egészen különösen. Nem tudom, honnan jön. Ez csak azt mutatja, hogy mindig tele van a fejem, és mindig a munkára gondolok, mindig izgatott vagyok.

– Mindig voltak ilyen bevillanásai?

– Nem, ez az idő múlásával lett egyre rosszabb. De azt hiszem, egész jól haladok.

– Umano nevű nézőnk kérdezi: mi volt az eddigi legnagyobb kihívás az életében?

– Annyi volt, hogy nem is emlékszem rájuk. Mindig sikerültek a dolgok, ezért nem is jutnak eszembe ilyenek. A szakmai múltam nagyon személyes, nem is emlékszem rá.

– Szeretné továbbadni a tudását?

– Nem, az nem megy. De vannak asszisztenseim és gyakornokaim. De az embereknek magukra kell hagyatkozniuk. Én is mindig magamra hagyatkoztam. Fiatalkoromban nem volt ez mindig egyszerű. Tapasztalat nélkül az ember nagyon könnyen rossz helyzetben találhatja magát. Manapság meg néha már attól zseni egy ember, hogy fiatal. Ha pedig már nem fiatal, akkor nem érdekel senkit. Sok young designer már 45 éves! Hát, köszönöm…

– Hogyan befolyásolta a Fendi-ház divatját?

– Főleg az elején a szőrmével másképp foglalkoztam. (Lagerfeld a szőrmekollekció vezetőjeként kezdett dolgozni a Fendi-házban. – a szerk.) Korábban a szőrme nagyon nyárspolgárias, nehéz volt. A Fendi-nővérek mindig nagyon féltek használni, féltek, hogy elvesztik miatta a tekintélyüket. Mindent a feje tetejére kell állítanunk, és kitalálni vele valami újat.

– Olyan sok megpróbáltatáson ment már keresztül, van valami, ami nagyon a szívéhez nőtt?

– Ezekre nem kihívásként tekintek, hanem a szakmám egy logikus következményeire. Nincsenek kihívások. Nem kell magamon kívül senkinek sem megfelelnem, és nem is érdekel.

– Van valami, amit kategorikusan elutasítana a tapasztalatai alapján?

– Nem, semmit sem utasítanék el. Szeretek új dolgokat csinálni, különösen ha valami érdekes kihívás van benne. De ha valami butaságot javasolnak, azt természetesen elutasítom, de hát mindenki ezt tenné.

– Nem csak divattervező, hanem tehetséges fotográfus is.

– Úgy tűnik…

– Ez egyfajta folyamatosság. Ha csak a divatban dolgoznék, akkor elveszíteném a kapcsolatot a külvilággal. Amikor magazinoknak fotózok vagy hirdetéseket fényképezek, akkor őrzöm a kapcsolatot a divatban dolgozó emberekkel, a modellekkel. Ez nagyon fontos, mert ha elszeparálódok, az a vég. Ha elefántcsonttoronyba zárkózom, az maga a halál. Már nem olyan világot élünk, amikor az emberek tafotaruhákban járnak és Verdit hallgatnak. Annak már vége.

– Ön híres az eredeti szövegeiről, a „karlizmusokról”. Szeretnék valami felolvasni angolul, amiben azt mondja: “I know how annoying, impossible and hard to please I can be. I wouldn’t recommend myself as a guest to anyone”. (Tudom, milyen idegesítő tudok lenni, én nem hívnám meg magamat vendégségbe.- a szerk.) De mégis nagyon sármosnak tűnik. Mitől lenne ön olyan elviselhetetlen?

– Nem tudom. Azt sem tudom, hogy mondtam-e ilyet. Talán egy másik Karltól származik ez a mondás.

– Folyton új kreációk tervezésével foglalkozik. De a saját stílusa meglehetősen állandó. Miért?

– Azt veszem fel, ami jól áll nekem, ez tökéletes, nem szeretem a slamposságot. Ez égett be az emberek agyába. Másképp nem tudnék az utcára menni. Soha nem megyek az utcára.

– Soha nem megy ki az utcára?

– Soha. Csak a háztól a kocsiig, meg az autótól a házig. Nem megyek nyilvános helyekre, elborzasztanak a szelfik meg ilyenek. Szeretem a fejlődést, nem is emlékszem az iphone előtti időkre, de nem szeretnék ezernyi ismeretlen emberrel egy képen szerepelni.

– Karl Lagerfeld, nagyon köszönöm…

– Én köszönöm!

– …hogy a Global Conversation vendége volt.

– Remélem, nem mondtam butaságokat.

– Egyáltalán nem.