NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Képregényhős lett a volt görög pénzügyminiszterből

Képregényhős lett a volt görög pénzügyminiszterből
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Pezsdítően üde színfoltként robbant be annak idején a görög- és világpolitikába Janisz Varufakisz, egykori görög pénzügyminiszter. A görögök mindenre elszánt politikusa sokszor felvette a kesztyűt a brüsszeli eurokraták ellen, hogy kedvezőbb hiteltörlesztési feltételeket harcoljon ki eladósodott országa számára. Bár posztjáról való lemondása óta már nem harcol minden erejével azért, hogy megoldást találjon a görög hitelválságra – de egy frissen elkészült képregényben még mindig ő az eurokraták réme, írja az ahram nevű online lap.

A történet szerint a “szuperhős” Varufakisz áll ki Athénért a Brüsszellel vívott pénzügyi “harcokban”, miközben legyőzi a “megszorítások minotauruszát”. A (fő)gonosz szerepében eközben nem más tündököl, mint a németek pénzügyminisztere, Wolfgang Schaeuble.

Varufakisz alig egy évvel ezelőtt mondott le posztjáról, azt remélve, hogy lemondása segíthet kedvezőbb hiteltörlesztési feltételeket kiharcolni Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnöknek. Mindez azután történt, hogy a forrófejű miniszter konfliktusba keveredett Jeroen Dijsselbloem-mel, az eurózóna pénzügyminisztereinek, az Eurogroup-nak a vezetőjével.

A görög mitológiában a minotaurusz egy félig ember-félig bika szörnyeteg, akinek fiatal fiúkat és szüzeket kell áldozni, míg csak nem végez vele a görög hős, Thézeusz.

A baloldali politikus és közgazdász – aki nem mellesleg a világgazdasági válság gyökereiről írt, “Globális Minotaurusz” című könyv szerzője is – természetesen beleegyezését adta a kötet megszületéséhez. A múlt héten a boltokba került képregény-kötetet egyelőre 3000 példányban nyomták ki.

Maga Varufakisz írta a forgatókönyvet

Nem ez az első alkalom, hogy Varufakiszt és Schaueble-t egymás ellentétpárjaként ábrázolják egy képregényben – a Németországban élő szatírairó-művész, Kosztasz Kufojorgosz egyszer már megrajzolta,# amint Schaeuble elrendeli a görög miniszter ingének “felrántását” – “csak hogy lássam, valóban megszorította-e már a nadrászíjat”.

Tavaly a német televízió egyik legnépszerűbb humoristája, Jan Böhmermann műsorában Terminátor-típusú hősként ábrázolta a görög politikust a V for Varoufakis című kisfilmjében. A “Wow” című képregény most a holland politikussal történt találkozását mondja el.

Az ominózus jelenet a képregényben a következőképpen játszódik le: miután a holland azzal vádolja meg Varufakiszt, hogy tönkre akarja tenni az EU erőfeszítéseit, melyekkel a görögöknek próbál segíteni a hitelválságból való kilábalásban, Varufakisz megvetően csak ennyit mond: “Wow.”

A politikus jelenleg a pán-európai, demokratikus szerveződésben, a DIEM 25-ben dolgozik aktívan, nagyobb átláthatóságot sügetve az EU-n belül.

A képregény szerzője, Khrissza Ariadni Kuszela úgy nyilatkozott a görög médiának, hogy Varufakisz nemcsak hogy beleegyezett a képregényben való szerepeltetéséhez, de ő maga küldött négy darab, kézzel írt történetet hozzá, melyeket fakszimíle formájában a kötet végében tettek közzé.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Végső visszaszámlálás a parlamenti választásokig Görögországban

Az athéni kormány munkájáról is ítéletet mondhatnak a görögök a regionális választásokon

A görögök az ortodox húsvétra készülnek