rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Egyiptomban elrabolják és megkínozzák a rendszer kritikusait


Egyiptom

Egyiptomban elrabolják és megkínozzák a rendszer kritikusait

Az Amnesty International azzal vádolja Egyiptomot, hogy az elmúlt három évben több száz diákot, politikai aktivistát, tüntetőket, de még tizenéveseket is elraboltak és megkínoztak a hatóság emberei.

Az emberi jogokért küzdő nemzetközi civil szervezet állítása szerint az elrabolt személyek nyom nélkül tűntek el azután, hogy a biztonsági erők betörtek otthonaikba. Legtöbbjük a korábbi elnök, Mohammed Morszi Muszlim Testvériség nevű mozgalmának támogatói. A friss jelentés 17 olyan elrabolt és megkínzott embert említ, akiktől megtagadták a jogi képviseletet és a családjuk sem léphet velük kapcsolatba.

- Tudjuk, hogy naponta átlagosan 3-4 ember tűnik el Egyiptomban. Eltűnnek! Családtagjaik semmit sem tudnak róluk. Erőszak és kínzás elszenvedői a börtönökben – állítja az Amnesty International szóvivője, Riccardo Noury.

Néhány estben indítottak már eljárást rendőrök ellen. A múlt kedden 6 tiszt kapott 3 és 7 év közötti börtönbüntetést, amiért megkínozott és megölt egy foglyot. De az emberi jogi szervezetek szerint a kínzások egyre gyakoribbak Abdel Fattah al-Sziszi 2013-as hatalomra kerülése óta.

A jelentés azt is megállapítja, hogy sok elrabolt áldozatot hónapokig bekötött szemmel és összebilincselt kézzel tartanak cellájában. Némelyiket megverték, árammal vallatták vagy valamely végtagjuknál fogva fellógatták.

Az Európai Parlament márciusban elítélte Egyiptomot az emberi jogok sárba tiprása miatt. Akkor tűnt el egy olasz diák Kairóban. Később holtan találták egy út szélén, testén kínzás nyomait fedezték fel. A 28 éves Giulio Regeni a Cambridge-i Egyetem doktorandusza volt. A tömeges rendszerellenes megmozdulásokban jelentős szerepet játszó munkásszövetségeket kutatta.

Az egyiptomi kormány tagadja, hogy bármelyik hatóság, akárcsak egyetlen emberrablást is elkövetett volna. A külügyminisztérium hivatalos válaszában elfogultnak és politikailag manipulatívnak minősítette az Amnesty International jelentését. Azzal vádolja a szervezetet, hogy álhíreket terjeszt és terrorista csoportokat támogat.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

A vasúti berendezéseket vizsgálják Dél-Olaszországban