rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A vasúti berendezéseket vizsgálják Dél-Olaszországban


Olaszország

A vasúti berendezéseket vizsgálják Dél-Olaszországban

A vasúttechnikai berendezésekre koncentrál az a vizsgálat, amit a Dél-Olaszországban kedden történt vonatkatasztrófa után folytatnak. A feltételezések szerint az egynyomtávú vonalon a közlekedést irányító kommunikációs és koordinációs rendszer elavult lehetett.

Egyelőre továbbra sem tudni pontosan, hogy miért rohant egymásba ugyanazon a sínen két szembejövő vonat.

- Az aktuális helyzet elemzésével kezdjük a vizsgálatot, és tovább mélyedve derülhet ki, hogy szervezési vagy technikai probléma okozhatta-e a tragédiát, szerepe volt-e emberi tévedésnek vagy mulasztásnak, vagy a rendszer hibájából történt a baleset – Francesco Giannella, vasúti műszaki szakember.

Eddig 23 halottról tudni a szerencsétlenség után, de az utasok hozzátartozói közül többen számoltak be arról a sajtónak, hogy még mindig hiányzik szeretteik közül valaki.

- A sógornőmet keressük, egész nap a kórházakat járjuk, igyekszünk személyleírást adni az egészségügyi dolgozóknak. Van egy nyaklánca, rajta egy M-betűs medállal, de van egy sebhelye is. Az egyik nővér szerint, lehet, hogy megtalálták – mondta az egyik utas hozzátartozója, Giuseppe Colaleone.

A gyász önmagában is megviseli az áldozatok hozzátartozóit, de azok számára még nehezebb, akiknek a bizonytalansággal is meg kell küzdeniük, a baleset után több mint egy nappal.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Továbbra is a katonaság osztja az élelmiszert Venezuelában