Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Hága: a Fülöp-szigetek jogosan dacol Pekinggel a Dél-Kínai-tengeren

Access to the comments Kommentek
Írta: Euronews
Hága: a Fülöp-szigetek jogosan dacol Pekinggel a Dél-Kínai-tengeren

Kína tűnjön el a Fülöp-szigetek felségvizeiről – ezt skandálják a tüntetők, akiknek a hágai nemzetközi választott bíróság szerint ebben igazuk van.

A Dél-Kínai-tenger ellenőrzéséért folyik a diplomáciai küzdelem és rendszeres erőfitogtatás nemcsak a Fülöp-szigetek és Kína, hanem a környező összes állam között már jó ideje.

A hágai döntőbírósághoz Manila fordult ebben az ügyben immár három éve. A bírák kedden hirdették ki döntésüket.

A Fülöp-szigetek külügyminisztere üdvözölte a hágai döntést, amely bár nem kötelező érvényű, mérföldkőnek számít az elhúzódó vitában. Úgy gondolja, hogy a konfliktusban érintettek semmiképpen sem hagyhatják majd figyelmen kívül a jövőben.

Peking már jó előre bejelentette, hogy a pereskedésben nem vesz részt, mert nem ismeri el a hágai testület illetékességét.

Ezt a kínai külügyminiszter megerősítette kedden. Azt mondta, a kínai nép ezt az erőltetett határozatot sosem fogja elismerni. Az indoklás szerinte tele van tisztázatlan kérdésekkel, amelyek a tényeket és a bizonyítékokat illetik. Most, hogy vége van ennek a komédiának – mondta -, ideje visszatérni arra a vágányra, amely visz is valahova. A kínai kormány méltányolja, hogy az új Fülöp-szigeteki vezetés hajlandóságot mutat a tárgyalásra.

Vagyis Peking egy újabb tengeri hadgyakorlat helyett inkább tárgyalni akar a Fülöp-Szigetekkel azután, hogy Hágában kimondták, nem övé a Dél-Kínai-tenger.