rendkívüli hír

rendkívüli hír

A Fülöp-szigeteknek lett igaza Hágában

Éppen ezt olvassa:

A Fülöp-szigeteknek lett igaza Hágában

A Fülöp-szigeteknek lett igaza Hágában
Betűméret Aa Aa

A Fülöp-szigetek javára döntött Hágában a nemzetközi választott bíróság a Dél-Kínai-tengeren folyó szigetvitában.

Manila fordult a hágai döntőbírósághoz három éve azért, hogy érvényt szerezzen vélt jogához a Dél-Kínai-tengernek arra a részére, ahol évek óta Kína épít mesterséges szigeteket, hogy ezzel is jelezze, magáénak tekinti – egyébként jószerivel a Dél-Kínai-tenger egészét. A vita hovatovább nem Peking és Manila között folyik: további öt állam is igényt tart erre a területre.

A Fülöp-szigetek külügyminisztere üdvözölte a hágai döntést, amely ha nem is kötelező érvényű ítélet, de mérföldkőnek számít az elhúzódó vitában. Úgy gondolja, hogy a konfliktusban érintettek semmiképpen sem hagyhatják majd figyelmen kívül a jövőben.

Peking már jó előre bejelentette, hogy magára nézve nem tartja kötelező érvényűnek az állásfoglalást, mert nem ismeri el a testület illetékességét a kérdésben.

A kínai diplomácia a döntés keddi kihirdetés után is kitart amellett, amit szóvivője már korábban jelzett, vagyis, hogy nem veszik figyelembe a hágai döntést. Semmi dolguk azzal – mondta a szóvivő -, hogy ez a jogtalanul eljáró testület hogyan foglal állást, hiszen ennek semmiféle jogi következménye nincs.

A sokszereplős küzdelem nyilvánvalóan nem a nevesített tenyérnyi szigetekért és korallzátonyokért folyik, hanem a Dél-Kínai-tenger alatt húzódó olajmező kitermelésének és az ottani halászatnak a jogáért.

A keddi hágai határozat szerint nem bizonyított, hogy a vitatott terület, illetve az ottani természeti kincsek Kínát illetnék meg.

A több száz oldalas dokumentumban az áll, hogy Kína jogellenesen épít mesterséges szigeteket Manila közelében, ráadásul veszélyezteti a Fülöp-szigetek halászait, illetve maradandó kárt okoz az ottani természeti környezetben.