rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Egy jelölt maradt: kiszállt a brit kormányfői versenyből Leadsom


Egyesült Királyság

Egy jelölt maradt: kiszállt a brit kormányfői versenyből Leadsom

Kiszállt a brit miniszterelnöki pozícióért indult versenyből Andrea Leadsom.

A brit konzervatív párt jelöltállítási módszere szerint a múlt héten két jelölt maradt csak versenyben a brit kormányfői posztért: Theresa May jelenlegi belügyminiszter és Andrea Leadsom energiaügyi miniszter-helyettes. Az alsóházi konzervatív képviselők szavaztak több fordulóban, és ejtették ki a többi aspiránst. A tervek szerint a két, versenyben maradt jelölt közül a teljes párttagság szavazhatta volna meg az új pártvezetőt, aki egyben az új brit kormányfő is lenne.

Legutóbbi voksolásukon kiderült, a belügyminisztert támogató honatyák majdnem dupla annyian vannak, mint a második legnépszerűbb jelölt hívei.

Hétfőn azonban a második jelölt visszalépett, így gyakorlatilag Theresa May a legesélyesebb a pozícióra. Jogilag és elméletben lehet még kihívója a korábbi körökben kiesett harmadik induló, Michael Gove jelenlegi igazságügy-miniszter, de az ő támogatottsága – nem túlzás ezt mondani – eltörpül a belügyminiszteré mellett.

Ezt az arányt egyetlen tény boríthatja fel: Michael Gove határozottan Brexit-párti, míg Theresa May a június népszavazást megelőző kampányban ódzkodott egyértelmű állást foglalni. Sokan azt állítják, ő inkább a britek európai uniós tagságának híve. Ennek ellenére a referendum után többször nyilatkozott úgy, hogy a szavazók döntését el kell fogadni, és a legjobb feltételeket kell kiharconli a szigetországnak a kiválási tárgyalásokon.

A népszavazás okozta a jelenlegi belpolitikai felfordulást az Egyesült Királyságban: az eredmény ismeretében lemondott a másik oldalon kampányoló miniszterelnök, David Cameron. Őszig marad hivatalában, ameddig a konzervatívok kiválasztják utódját, és ő rá bízta az európai uniós szakítás hivatalos folyamatának elindítását, illetve a kiválási egyeztetések levezénylését is.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Célegyenesben a napelemes repülőgép