NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Több ezren vettek részt az iráni rendező temetésén

Több ezren vettek részt az iráni rendező temetésén
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Több ezren vettek részt Abbas Kiarostami iráni rendező temetésén Teheránban.

HIRDETÉS

Több ezren vettek részt Abbas Kiarostami iráni rendező temetésén Teheránban. A 76 éves rendező múlt héten halt meg Párizsban. 1970-ben kezdett el filmekkel foglalkozni, öt filmjével is szerepelt a cannes-i versenyprogramban, A cseresznye íze című alkotásával pedig elnyerte a fesztivál fődíját, az Arany Pálmát.

Egy fiatal lány így nyilatkozott:

– Nekem és mindenkinek, aki itt van, ő volt az egyik legjobb rendező a világon. Iránt népszerűsítette a fényképein és a filmjein keresztül.

– Korlátok között kellett dolgoznia. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem volt joga filmeket készíteni Iránban, de nem dolgozhatott mindig itt. Az emberek így is követték a külföldi hírekből, ezért a halála fontos az országunknak – mondta egy férfi.

Az iráni politikai helyzet miatt az utolsó években hazájától távol dolgozott. Olaszországban forgatta a Hiteles másolat című filmjét, az ebben nyújtott alakításáért Juliette Binoche a 2010-es cannes-i filmfesztiválon elnyerte a legjobb színésznőnek járó díjat.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Irán lidércálma lehet az izraeli elektromágneses pulzusbomba

Iráni nyersolaj vásárlásával finanszírozza a húszi terroristákat Kína

"Iránban akár 10 év börtönbüntetésre ítélhetik azt a nőt, aki küld nekem egy videót"