NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Tory szavazás: Theresa May egy lépéssel közelebb a pártvezetői poszthoz

Tory szavazás: Theresa May egy lépéssel közelebb a pártvezetői poszthoz
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A brit belügyminiszter, Theresa May nyerte az első szavazási kört a David Cameron utódját kereső Konzervatív Párt képviselői között.

HIRDETÉS

A brit belügyminiszter, Theresa May nyerte az első szavazási kört a David Cameron utódját kereső Konzervatív Párt képviselői között.
May, aki több szavazatot kapott mint négy ellenfele együttvéve, azt mondta, “ő az egyetlen jelölt, aki egyesíteni képes a politikai tömörülést”.

May a 329 voksból 165-öt szerzett meg, második helyen a Brexit-párti Andrea Leadsom végzett, 66, harmadikon Michael Gove igazságügyi miniszter 48 szavazattal. Gove mindenki meglepetésére jelentette be a múlt héten, hogy indul a pártvezetői – így a kormányfői tisztségért.

A tory-k hetente két alkalommal szavaznak, amelyek végén a legkevesebbet elérő jelölt kiesik, a többiek pedig továbbjutnak, egészen addig, amíg végül ketten maradnak. Közülük választják ki az új vezetőt szeptember elején.

David Cameron a június 23-i Brexit-népszavazás után jelentette be, hogy lemond posztjáról, mondván, nem ő lesz az a kormányfő, aki a hivatalos kilépési tárgyalásokat megkezdi, és kivezeti a szigetországot az Európai Unióból.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A CDU és az AfD között: új jobboldali párt alakult Németországban

A Szabadságpárt győzelme után Wilders ellen tüntettek Hollandiában

Fűt-fát ígért a botrányhős "argentin Trump", és be is jött neki – Javier Milei portréja