rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Egy kormányfőjelölt kiesik ma a versenyből Nagy-Britanniában


Egyesült Királyság

Egy kormányfőjelölt kiesik ma a versenyből Nagy-Britanniában

David Cameron utódjáról szavaznak a konzervatív parlamenti képviselők Nagy-Britanniában mostantól minden héten kétszer, kedden és csütörtökön egészen addig, amíg csak két jelölt marad.

Ezen az első kedden még öten vannak versenyben a pártelnökségért és azzal együtt járó kormányfői posztért.

A belügyminiszter, Theresa May és az energiaügyi miniszter, Andrea Leadsom vezetik a listát most, hogy a legesélyesebbnek tartott Boris Johnson közölte, hogy nem indul.

Elemzők szerint a Brexit-kampányban vele szövetséges igazságügyi miniszter, Michael Gove állította őt félre, majd a tudtán kívül bejelentette, hogy jelölteti magát David Cameron helyére.

Liam Fox, korábbi védelmi miniszter és Stephen Crabb, aki kormánytag, munka- és nyugdíjügyi miniszter, szintén a jelöltek között van.

A mostani szavazással egyvalaki kikerül a versenyből, vagyis csütörtökön már csak négyen lesznek, akikről a konzervatív képviselőknek dönteniük kell.

A párttagság az utolsó két versenyben lévő jelölt közül választ majd várhatóan szeptember elején.

A brit konzervatívok vezetőváltása meglehetősen feszült légkörben zajlik, ugyanis az uniós tagság ellen kampányoló politikusok sorra vonulnak vissza most, hogy a referendum után irányt kellene mutatniuk.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Francia jelentés: a tavalyi merényletek a titkosszolgálatok kudarcát jelentik