rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Ulánbátorban melegítenek Rióra


Sport

Ulánbátorban melegítenek Rióra

Pénteken megkezdődött a cselgáncsozók Ulánbátori Nagydíja, a sportág utolsó nagy nemzetközi versenye a riói olimpia előtt.

A férfiak 60 kg-os súlycsoportjában hatalmas fölényben voltak a hazaiak, mongol dzsudoka nyerte az arany-, az ezüst- és az egyik bronzérmet is. A győztes Amartuvsin Dasdavaa.

A 66 kg-osoknál szintén mongol házidöntőt rendeztek, a közönség legnagyobb örömére. Bacuuri Adija és Altanszuk Dovdon csapott össze. Az első helyen kiemelt Dovdon volt az esélyes, végig jobb is volt a fináléban, a hajrában leszorította ellenfelét, aki végül is feladta a további küzdelmet.

Nincs abban semmi meglepő, hogy mongol dzsudoka győzött az 57 kg-os nők versenyében is. Illetve mégis, hiszen Enhriilen Lhagvatogoo még csupán 17 esztendős, újonc a felnőttek között. A döntőben a nála jóval esélyesebbnek tartott japán Isikava Megumi ellen diadalmaskodott.

Az Ulánbátori Nagydíj szombaton folytatódik négy súlycsoport küzdelmeivel.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Sport

Phelps újabb rekordot dönthet Rióban