rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Johnson/Gove: vége egy politikai szövetségnek?


világ

Johnson/Gove: vége egy politikai szövetségnek?

Két jellegzetes figura a brit politikai elitből. A volt londoni polgármester, Boris Johnson és az igaságügyi miniszter, Michael Gove. Mindketten konzervatív párti politikusok, és mindketten azért kampányoltak az elmúlt hetekben, ráadásul együtt, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az Európai Unióból.

Miután Michael Gove bejelentette, hogy indul David Cameron megüresedő posztjáért, mindenki Boris Johnson testvérét kérdezte, hogy szerinte ez nem árulás-e. Jo Johnson annyit mondott, hogy kérdezzék inkább Michaelt.

Maga Michael Gove azt magyarázta, hogy Borisz Jonhson csodálatos és lenyűgöző személyiség, de az elmúlt napokban rá kellett jönnie, hogy nem való miniszterelnöknek. Ezért döntött úgy, hogy ő maga indul a posztért, mert úgy gondolja, nem léphet el egy ilyen faladat elől az, aki az Unióból való kilépésért szónokolt heteken át.
,
Arra, hogy végül is Boris Johnson nem indul a kormányfői posztért, komolyan vehető magyarázatot senki sem ad. A közelmúltbeli felmérések egyébként mind népszerűbbnek mutatják a miniszterelnökségért ringbe szálló belügyminisztert,Theresa Mayt, mint Johnsont.

A volt londoni polgármester szerint az ő dolga az, hogy minden eszközzel támogassa a következő konzervatív adminisztrációt. Az, hogy őrködjön a szavazók érdekein és bizalmán, amit ezzel a mostani referendummal megszereztek.

A fordulatot, hogy tudniillik Borisz Johnson nem indul a kormányfői posztért, pedig elemzők szerint mindenkinél nagyobb lenne az esélye a győzelemre, sokan Johnson és Gove barátságának és politikai szövetségének a végeként értelmezik.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Olaszország és Hollandia megosztva tölti be helyét az ENSZ BT-ben