rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A Brexit ellen tüntettek több százan Londonban


világ

A Brexit ellen tüntettek több százan Londonban

Nagy-Britannia uniós tagságáért tüntettek több százan kedden a londoni Trafalgar téren annak ellenére, hogy a demonstráció szervezői az utolsó pillanatban lefújták akciójukat. Ők ugyanis csak egy kisebb csoportosulással számoltak, de a facebookon végül majdnem 50 ezer ember csatlakozott. Csakhogy a Trafalgar téren hivatalos becslés szerint nem férnek el tízezernél többen.

A tüntetők egyike azt mondta, nem akarja, hogy Anglia leváljon Nagy-Britanniáról. Elege van abból, hogy mindenki a “többségről” beszél, amely a Brexitre szavazott. Az Egyesült Királyság két tagja a bent maradásra, kettő a kilépésre szavazott, ő így látta.

Másikuk szerint az lesz ennek a vége, hogy egy elszigetelt, idegengyűlölő országban találják magukat. Nem lesznek kapcsolatban más országokkal. Úgy érzi, mintha bele akarnák gyömöszölni egy dobozba, és ez tönkreteszi majd a jövőjét is.

Egy fiatal nő pedig arról beszélt, hogy fájdalmas ez, mint minden szakítás, az ember nem is tud másra gondolni. Tragédia, hogy ide jutottak – tette hozzá.

A közvéleménykutatások azt mutatják, hogy a kilépésre elsősorban az idősebbek szavaztak a június 23-i referendumon. A fiatalok csalódottak és dühösek, ahogyan egyébként a Brexit-pártiaknak is lohad a lelkesedésük, mert azzal szembesülnek, hogy vezérszónokaik kihátrálnak ígéreteik mögül.

Július 9-én újabb Brexit-ellenes tüntetés lesz Londonban.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Meghalt Pat Summit, a legendás amerikai kosárlabdaedző