Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Corbynnak még nincs kihívója, Cameron posztjára többen is pályáznak

Access to the comments Kommentek
Írta: Euronews
Corbynnak még nincs kihívója, Cameron posztjára többen is pályáznak

Jeremy Corbyn felveszi a kesztyűt. A brit Munkáspárt tavaly megválasztott, radikális elnöke nem mond le, habár az árnyékkormány és a pártvezetés több mint 40 tagja már kihátrált mögüle a brit uniós tagságról tartott népszavazás végeredménye miatt. A Munkáspárt az Unióban maradás mellett kampányolt, és a kudarcot jórészt Corbynnak tulajdonítják.

A párt parlamenti képviselői kedden, titkos szavazáson döntenek arról hivatalosan is, hogy megvonják-e a bizalmat a pártelnöktől. De ez önmagában még nem lenne elég Corbyn elmozdításához. legalább 51 képviselő támogatásával új elnökjelöltet is kell állítaniuk.

Eközben a kormányzó konzervatívok is azt latolgatják, ki vehetné át a stafétát David Camerontól, aki már bejelentette, hogy októberben leköszön.

Habár elemzők egyelőre a volt londoni polgármestert, a különc Boris Johnsont tartják a legesélyesebbnek, a YouGov közvéleménykutatása szerint az emberek most jobb jelöltnek tartanák a belügyminisztert, Theresa Mayt.

Azt már tudni, hogy a pénzügyminiszter, George Osborne, aki David Cameron szövetségese volt a Brexit-kampány idején, nem indul a kormányfői posztért.
Az egészségügyi miniszter, Jeremy Hunt viszont állítólag igen. (Ő volt az, aki egy hétfői újságcikkben arról írt, hogy akár még új referendum is lehet a dologból, ha sikerül megalkudniuk Brüsszellel az országhatár ellenőrzéséi jogának visszavételéről.)

David Cameron azt mondta, ő egyik jelöltet sem támogatja, döntsön a párt az utódjáról.

A jelöltállítás szerdán este kezdődik és csütörtökön délig tart a Konzervatív Pártban. A képviselők először jövő hét kedden szavaznak róluk, és az, aki a legkevesebb szavazatott kapja, kiesik.

Legközelebb két nappal később lesz voksolás, ahol szintén kiesik egy jelölt. Minden héten kedden és csütörtökön szavaznak, mégpedig titkosan, a konzervatív parlamenti képviselők az indulókra egészen addig, amíg csak két jelölt marad.

Az új pártelnöknek, aki majd a kormányfői posztot is betölti, legkésőbb szeptember 2-ig testet kell öltenie Nagy-Britanniában.