NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A brit kormánytől várja az EU a válóper benyújtását

A brit kormánytől várja az EU a válóper benyújtását
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Kedden még 28 állam és kormányfő ült össze Brüsszelben, szerdán már csak 27-en folytatják.

HIRDETÉS

Kedden még 28 állam és kormányfő ült össze Brüsszelben, szerdán már csak 27-en folytatják. David Cameron brit miniszterelnök már nem vesz részt a kilépésről szóló tárgyalásokon, ahol meghatározhatják Európa jövőjét.

Bár kilépünk az Európai Unióból, de közben nem szabad hátat fordítani Európának. Ezekben az országok a szomszédaink, a barátaink, a szövetségeseink, és a partnereink. Remélem, hogy a lehető legközelebbi kapcsolatban maradhatunk velük mondta David Cameron

A brit miniszterelnök ugyanakkor nem hajlandó hivatalosan benyújtani a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyét, ami hivatalosan elindítaná a válási folyamatot. Ezt már az utódjára hagyná.

Donald Tusk az Európai Tanács elnöke azt mondta, hogy Európa készen áll akár már most is a válási procedúra elindítására, bár ehhez nincs semmi kedve. Egyértelművé tette ugyanakkor, hogy addig nem tesznek semmit, amíg Nagy-Britannia nem indítja el hivatalosan a kilépési folyamatot.

Nagy-Britanniában közben belpolitikai válság kerekedett. Egyelőre senki sem vállalja, hogy kidolgozza a kilépési stratégiát, levezényelje a tárgyalásokat és meghozza a fájdalmas döntéseket.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Exkluzív Euronews-felmérés: az európaiak továbbra is támogatnák Ukrajnát

Európa sorsa összefonódik Ukrajna sorsával - mondta Kijevben az uniós liberálisok vezetője

Az uniós országok keményvonalas megállapodást kötöttek az ukrán gabonáról, ami felveti a vámok lehetőségét