NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A brit referendum útkereszteződés az egész EU számára

A brit referendum útkereszteződés az egész EU számára
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A európai család egységes – legalábbis egyelőre.

HIRDETÉS

A európai család egységes – legalábbis egyelőre. A tagállamok vezetői a februári csúcstalálkozó előtt még együtt fotózkodtak a két napig tartó feszült megbeszéléseket megelőzően. A brit kormányfő akkor azért érkezett Brüsszelbe, hogy nyélbe üssön egy olyan egyezséget Nagy-Britannia és az Európai Unió között, ami előnyös a szigetországnak, és vonzó a brit szavazóknak.

Több mint 40 éve történt, hogy az akkori miniszterelnök, Edward Heath bekormányozta Nagy-Britanniát Európába. Az elkövetkező évtizedekben gyakran napirendre került a vita London Európában elfoglalt helyéről. Amikor David Cameron bejelentette a mostani népszavazást, azt mondta: reméli, hogy ezzel egyszer s mindenkorra rendeződik ez az európai kérdés a brit politikában.

Ám először új feltételekről tárgyalt Brüsszelben Nagy-Britannia számára, valamint London mentesítéséről néhány EU kötelezettség alól. Akkor keményen fogalmazott:

- Ahogy mondtam, csak akkor lesz egyezség, ha megkapjuk, amire szükségünk van.

Két napig tartott a feszült egyezkedés. A reggeliből előbb ebéd, majd angol típusú vacsora lett. A brit miniszterelnök végül elért változásokat London számára, egyebek közt a szociális ellátások terén, ami – reményei szerint – csökkentené a briteknek egyre kevésbé tetsző bevándorlást. A szigetországban azonban nem csitultak a viták azóta sem. A mostani brit referendum kritikus útkereszteződés az egész Európai Unió számára.

Euronews:
Csütörtökön Nagy-Britannia akár ki is léphet az Európaíi Unióból. Az esetleges brexit következményeit elemezzük Jean Quatremer brüsszeli bloggerrel, a Liberation tudósítójával. Akár lesz brexit, akár nem ez egy lehetőség ara, hogy az Európai Unió újratervezze önmagát?

-Azt gondolom, hogy ha végeredményben a britek maradnak szembesülünk egy problémával, nevezetesen azzal, mintha mi sem történt volna, minden marad a régi kerékvágásban. Újabb kivételekről tárgyalunk majd a britekkel, lesz egy David Cameron imperátorunk, aki az egyetlen lesz Európában az elmúlt 20 évben, aki megnyert egy népszavazást Európáról. Nem lehet majd nemet mondani neki semmilyen kérésére. Borzasztó lesz. Másrészről viszont, ha mennek az egy igazi sokk lesz az EU számára, és ennek a sokknak mély hatása lesz, mert elveszíti egyik legerősebb gazdaságát, amely az Európai Unió GDP-jének 25 százalékát adja, ami azért nem semmi. Aztán szükségszerűen lépéseket kell tennünk az eurozóna megerősítésére, hogy megvédjük a pénzügyi és piaci szélsőségektől, a várható negatív gazdasági következményektől.

Euronews:
Nem kell dominó-elvtől tartani Európában. Több országban lehetőség van hasonló referendum megtartására, például a Benelux államokban, Dániában vagy Finnroszágban.

-Nyilván nem árt konzultálni, hogy mindent tisztázzunk és minden oldalról tisztázzunk, legalább 10-20 évente, miért ne? Lehetséges e úgy Európát építeni, hogy vannak tagállamok, vannak emberek, akik nem hisznek az európai eszmékben? És nem gondolom, hogy több ország is van, amely a kilépést fontolgatja. A keleti államok a GDP-jük 4 százalékát kapják minden évben az Európai Unió különféle alapjaiból, ez elég ok arra, hogy bennt maradjanak, hiszen elveszítenék éves növekedésük négy százalékát. Ki akar e válni a nyugati államok többsége? Franciaország például nem, hacsak Marine Le Pen nem lesz köztársasági elnök.

Euronews
Mi a véleménye arról, hogy David Cameron kockára teszi hazája jövőjét, sőt az egész európai unió jövőjét?

Azt hiszem David Cameron mindenképpen bekerül majd a történelem könyvekbe, mint egy zseni – legyen az ilen vagy olyan szempontból. Az, hogy valaki a saját konzervatív pártjának belső gondjait egy Európáról szóló népszavazásra vetíti ki, azután, hogy hét évig hajtogatta – nem érdemes csak úgy lógni az Európai Unióban, nos most mindennek az ellenkezőjét modja, mint hét évig, . Most már veszélyről , Nagy Britannia lehetséges meggyengüléséről, elszigetelődéséről beszél, ami válságot hozhat Európára, vagy világválságot idézhet elő, mint ahogy azt Obama elnök mondta. Micsoda zseni, Churchill biztos forog a sírjában.

Euronews
Mi lehet az Egyesült királyság jövőbeni státusza?

- Egyre inkább az a meggyőződésem, hogy az Egyesült Királyság egyfajta harmadik típusú országgá válik, ha nem lesz semmiféle megállapodás. Hogy miért? Azért, mert minden megállapodás az Európai Unióval érinti a függetlenség, az önrendelkezés kérdését. Többféle opció létezik, létezhet. A legkézenfekvőbb az Európai Gazdasági Térség Norvégiával, Lichtensteinnel, Izlanddal. De ez azt jelentené, hogy kötődni kell az európai költségvetéshez, el kell fogadni az európai normákat, amit egyébként fax demokráciának hívnak, mert faxon kaják a rendelkezéseket, utasításokat, amelyeket törvényekbe kell foglalni, és ez a britekre is vonatkozna.

A másik: Itt van Svájc esete, amely a kétoldalú megállapodásokon nyugszik. De ez ugyanaz, mint az előző, mert meg kell felelni az európai költségvetésnek, el kell fogadni a közösségi politikát, például a munkaerő szabad áramlását. Ezt pedig Nagy Britannia ellenezni fogja. Aztán szó lehet egyfajta török státuszról, vámunióval, de ez is gondokat okozna, mert a vámunió feltételezi a javak szabad áramlását, bár a szolgáltatásokét nem. Pedig mit exportálnak a britek? – szolgáltatásokat. Így aztán a vámunió nem érdekelné őket.

De beszéljünk például egy szabad kereskedelmi megállapodásról. Ugyanaz, mint az előzőek, mert el kell fogadni a benne foglalt normákat. Úgy hogy nem tudom milyen megoldás felelne meg Boris Jhonsonnak, aki minden bizonnyal, a következő miniszterelnök lenne, ha a britek kilépnének az Európai Unióból, az ugyanis a függetlenség csorbulását jelentené. Az öntudatra ébredés pedig egyenlő lenne a zimbabwei úttal.

Euronews:
Köszönjük az interjút

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Obama az EU tagjaként lát erős szövetségest Nagy-Britanniában

Küszködik a német gazdaság

Az éghajlatváltozás felpörgetheti az inflációt