rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Szétzavarták a melegfelvonulást Isztambulban


Törökország

Szétzavarták a melegfelvonulást Isztambulban

Szétzavarta a szivárványos felvonulást Isztambulban a rendőrség. Könnygázzal és gumilövedékekkel oszlatták a menetet, mivel azt a hatóságok nem engedélyezték. Az indoklás szerint biztonsági okok miatt nem tartható Isztambulban a melegeknek, leszbikusoknak és transzneműeknek egyenlő jogokat követelő esemény, ezért kellett rohamrendőröket bevetni az aktivisták ellen.

A rendőröknek sikerült megakadályozniuk, hogy a menet megtegye a tervezett útvonalat, és a végén közös nyilatkozatot tegyenek a résztvevők.

Isztambul legfontosabb bevásárlóutcáján több tucatnyian támogatták a tilalom ellenére felvonulni próbálókat.

A korábbi évekhez hasonlóan szélsőséges nacionalisták idén is hangoztatták, hogy a török nemzeti lobogóval kell felvonulni, nem pedig szivárványos zászlókkal. Ezt demonstrálandó többen felgyújtották a szivárványcsíkos szövetet.

Törökországban erős a homofóbia, de a homoszexualitás nem bűncselekmény a törvény szerint.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Többségében gyerekek haltak meg az orosz hajóbalesetben