rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Neonáci kapcsolatai lehettek a brit képviselő gyilkosának


Egyesült Királyság

Neonáci kapcsolatai lehettek a brit képviselő gyilkosának

Virágokkal, feliratokkal és gyertyákkal emlékeznek Londonban a Parlament előtt a meggyilkolt munkáspárti képviselőnőre, Jo Coxra.

A 41 éves, kétgyerekes asszonyt csütörtökön ölték meg Anglia északi részén, a Leeds melletti Birstallban.

Az Egyesült Királyságot sokkolta Jo Cox meggyilkolása. A pártok a támadás után, még a képviselőnő halálhírének bejelentése előtt felfüggesztették a brit EU-tagságról kiírt népszavazás kampányát.

- Azoknak az embereknek, akik elvakultságot, rasszizmust, gyűlöletet és intoleranciát gerjesztenek, most el kellene bujdokolniuk szégyenükben. Szégyellniük kell magukat, mert nem erről szól az élet. Jo ezért állt ki, és ezért jöttem el ide – mondta egy gyászoló nő.

Jo Cox korábban a szegénység felszámolásáért küzdő nemzetközi szervezet, az Oxfam egyik stratégiai vezetője volt, 2015-ben nyerte el mandátumát. A Munkáspárt egyik reménységeként tartották számon.

- Nem azért vagyunk ott, hogy saját érdekünket szolgáljuk, hanem azért, hogy képviseljük azoknak az érdekét, akik a parlamentbe küldtek minket. Jo nagyon hevesen érezte ezt. A képviselők nem tudják úgy végezni a munkájukat, ha bezárkóznak a hivatalukba a Westminsterben – magyarázta az ellenzéki Munkáspárt egyik képviselője.

Jo Coxot a választókörzetében támadták meg a fogadóórája után. Többször rálőttek, majd késsel is megszúrták. A képviselőnő a brit EU-tagság fenntartásáért kampányolt.

A rendőrség elfogott egy ötvenkét éves férfit. Állítólag régóta pszichés problémái vannak.

Egy amerikai jogvédő központ (a birtokában lévő dokumentumokra hivatkozva) azt közölte, hogy a férfi évtizedekig elkötelezett támogatója volt az egykor vezető amerikai neonáci szervezetnek, a National Alliance (NA) nevű csoportnak.

A rendőrség egyelőre nem közölte, mi volt a gyilkosság indítéka.

Több politikus is a Twitteren fejezte ki döbbenetét. Boris Johnson volt londoni polgármester azt írta, sokkolta Jo Cox halálhíre.

Az utóbbi három és fél évtizedben ez volt a harmadik halálos kimenetelű merénylet brit parlamenti képviselők ellen.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Brexit: menni vagy maradni?