rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Késes támadó gyilkolt meg egy francia rendőrtisztet


Franciaország

Késes támadó gyilkolt meg egy francia rendőrtisztet

Késszúrásokkal ölt meg egy rendőrtisztet a háza előtt egy támadó keddre virradó éjjel Franciaországban. A férfi élettársát is holtan találták, egy három éves gyerek azonban megmenekült. A rendőrtiszt egy közeli rendőrkapitányságon dolgozott, Párizstól nagyjából ötven kilométerre.

- Súlyos veszteség, a rendőrtiszt belehalt a sérüléseibe. A későbbiekben a nyomozás során egy asszony holttestét is megtalálták a házban. A támadót a készenléti rendőrök lelőtték – mondta a francia belügyminisztérium szóvivője.

Dzsihadista szervezetekhez kötődő források szerint a férfi az Iszlám Állam harcosa volt. A rendőrségtől is érkeztek ezzel egybecsengő információk, de hivatalosan nem terrortámadás, hanem emberölés miatt nyomoznak. Ahogy a belügyminisztérium szóvivője fogalmazott: az elkövető motivációit illetően egyelőre nincsenek bizonyítékai a francia rendőrségnek.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Tunikában futottak az emberközeli ellen-olimpián